Te tényleg azt hitted, hogy nem lehet enni?

Az edzés és az étkezés összehangolásának kérdése, mindig nagyon nehézkes, mert vannak, akik nem tudják, mikor miből és mennyit is szabadna enni.

 
Pláne nehezít a dolgot, hogy gyakorlatilag mindig rohanásban vagyunk, így van aki elmegy edzeni úgy, hogy előtte egyetlen falatot sem evett, pedig ez alapvetően hatalmas hiba is lehet, hiszen az edzés során úgy leeshet a vércukorszint, hogy akár el is ájulhatsz közben.

Persze az étkezések fontosságáról, arról, hogy mit egyél reggelire, uzsonnára vagy akár ebédre már sok szót ejtettünk, sőt még arról is beszéltünk, hogy mit egyél edzés után, de, hogy edzés előtt mit lehet, arról nem vagy csak nagyon kevés alkalommal beszéltünk. Éppen ezért mai írásomban hoztam neked néhány tippet és ötletet, ami segítségedre lehet az edzést megelőző órákban is.
 

Az alapanyagok kérdése

Sok levelet kapok még a mai napig is tőletek annak kapcsán, hogy nem engedhetitek meg magatoknak az egészséges étkezést és tornázni is azért nem tornáztok, mert nem tudok elmenni fitneszterembe. Nos, ilyenkor mindig meglepett vagyok, hiszen már annyi levelet írtam ennek kapcsán is, sőt az iTorna rendszerét (melyet ide kattintva találsz meg) is azért fejlesztettem ki, hogy akár a nappalid kényelméből, igen jutányos áron tudj tenni az egészséged érdekében.

De persze azt is tudom, hogy vannak dolgok, amiknek jóval hosszabb idő kell, míg rögzül, éppen ezért újra és újra elmondom, hogy az egészséges táplálkozáshoz egy kis odafigyeléssel könnyen tudunk jó minőség alapanyagokat választani, ráadásul úgy, hogy a pénztárcánkat sem terheli. Hidd el a törekvéseidet a tested is meg fogja hálálni és hosszútávon a változást te és a környezeted is észreveszi majd.
 

No, de akkor lássuk, mit lehet enni edzés előtt

Először is azt tisztáznunk kell, hogy mindenkinek más és más a célja az edzéssel: van, aki fogyni szeretne, van aki formásodni, izmosodni, van, aki mindent. Éppen ezért az étkezés kapcsán is más-más igények és preferenciák alakulnak ki.

Ebben az írásban én most azt mutatom meg, hogy edzés előtt mit érdemes fogyasztanod, ugyanis személyi edzőként és táplálkozási tanácsadóként nagyon fontosnak tartom, hogy edzés előtt ne üres gyomorral vágj neki a gyakorlatoknak.
 

Ha reggel edzel

Akármennyire is korán edzel, akkor se állj neki éhgyomorral, ugyanis rosszulléthez vezethet és elegendő energiád sem lesz arra, hogy végig csináld a gyakorlatokat. Vagyis csökken a teljesítőképességed. Ilyenkor érdemes lehet valamilyen könnyű tápanyagot választanod, amelyek energiát biztosítanak neked az edzés alkalmával. Vagyis edzés előtt valamilyen fehérjét javasolt fogyasztanod, a szénhidrát és a zsírok itt parkolópályára kerülnek.

Célszerű lehet egy fehérjeszelet, ha a reggeli órákban edzel vagy akár egy az általunk készített Rost Kása turmixport is bevetheted. Hiszen könnyen és gyorsan elkészíthető, arról pedig már nem is beszélve, hogy feltölt energiával. Az INSTANT Rost Kása remek választás lehet az edzés megelőző percekben is, de akár akkor is, ha rohanós a reggeled, hiszen pikk-pakk elkészül. ⇒
 

Felhasználási javaslat

Reggeli és vacsora helyett segít leghatékonyabban a fogyásban. Csak 2 evőkanál csokoládé ízű rost kását el kell keverni 200-250 ml vízben vagy zsírszegény tejben, esetleg natúr kefirben, joghurtba és azonnal fogyasztható.

Alacsony kalóriája ellenére megtalálható minden olyan tápanyag és vitamin mely kiegészíti a vegyes és kiegyensúlyozott étrendet. A súlyfosztás elősegítése érdekében a Kása fogyasztása mellé rendszeres torna és megfelelő folyadékbevitel is ajánlott!
 

Ne feledkezz meg folyadék bevitelről sem!

Ezt is már rengetegszer elmondtam, de még mindig ez az, amiről hajlamosak lehettek megfeledkezni. Pedig edzés előtt nagyon fontos, hogy odafigyelj a megfelelő folyadékbevitelre, nyilván közben és utána is, de a kemény állóképességű edzések során nagyon fontos, hogy legalább 2 liter vízzel készülj.


Üdvözlettel, Katona Zoltán
személyi edző és táplálkozási szakértő

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (27 szavazat, átlag: 4,78 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments