Az életünk rendre tele van nehézséggel, sokszor és sok esetben kell megküzdünk a démonainkkal, a belső káosszal, a napi stresszel, ami baromi sok erőt, energiát és persze időt emészt fel.
A stressz által generált negatív érzelmek és csalódások, esetleg munkahelyi problémák mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felboruljon a belső békénk, amire viszont hatalmas szükség lenne, hiszen csak így, ezáltal tudjuk legyőzni és sikerrel abszolválni a nehéznek tűnő hétköznapokat.
Persze a belső béke sok dolog összefüggésén alapszik, az élet pedig bizony néha keményen próbára tesz, de ez nem jelenti azt, hogy ne lábalhatnál ki a sötétségből. Ha hirtelen úgy érzed, hogy megfeszülsz, hogy szétszakadsz a rád nehezedő nyomás alatt, akkor bizony itt az ideje, hogy változtass az életeden.
A társadalom és a média is rengeteg olyan dolgot vetít elénk, amik hatalmas nyomást jelenthetnek, ilyen például a ne légy túl kövér, de túl sovány se kérdésköre, ez pedig Damoklész kardjaként lebeghet felettünk. A fogyás, a diéta és az életmódváltás kérdése már önmagában hatalmas stressznek élik meg az emberek, aminek negatív élménye hamar kibillentheti a belső békédet a megszokott ritmusából, ezért fontos, hogy néhány alapvető trükk segítségével helyre tedd magad, nem törődve a külső körülményekkel, csak magaddal.
Persze kérdés, hogy miként érheted el ezt a belső harmóniát. Ennek kapcsán most hoztam neked néhány iránymutatást, ötletet, ami segítségedre lehet a nehéznek tűnő percekben.
Legyenek határok!
A belső béke a legtöbb esetben akkor borult fel, ha túl sokat vársz magadtól. Ez például a diéta során fokozottan igaz, ugyanis sokan hajlamosak irreális célokat kitűzni magatok elé, úgy mint egy hét alatt leadok öt kilót.
Nos, ez alapvetően lehetetlen, de pontosa ezek az irreális, teljesíthetetlen célok lesznek azok, amik kibillentik a belső harmóniád a megszokott mederből. Fontos, hogy legyenek határaid, hogy olyan célokat, elvárásokat támassz magaddal szemben, amiket tudsz vállalni és teljesíteni, így jó eséllyel nem bombázod majd szét a lelki békédet.
Pihenj sokat!
Sokan keresnek meg azzal, hogy valami nem stimmel, folyamatosan demotiváltak, de nem tudják mi az oka. Majd egyik levél követi a másikat és kibukik, hogy brutális alváshiánnyal küzdenek Ügyfeleim. Tudom, hogy a mai rohanó társadalomban pihenni rohadt nehéz, de a helyzet az, hogy egy egészséges felnőtt szervezetnek még mindig minimum 7-8 óra alvásra lenne szüksége, ahhoz, hogy az alapvető életfunkciók megfelelően működjenek.
Ez példának okán kihatással van a fogyásra is, ugyanis bármilyen furcsa, de konstans fáradtság esetén az anyagcsere szépen be fog lassulni, a fogyás megáll és jön a depresszió, meg az önostorozás, te pedig hamar egy szép kis 22-es csapdájában találod magad. Ugye, ezt te sem akarod? Gondoltam, akkor pihenj, könyörgöm pihenj!
Lassíts!
Ez picit kapcsolódik az előző gondolathoz. Tudnod kell, hogy nem kell neked egyedül megváltani a világot. Persze legyenek céljaid, terveid, de érdemes néha megállni, venni egy mély levegőt és lassítani egy kicsit. Ha állandóan megfeszült, őrült tempóban haladsz, sosem fog pihenni sem a tested sem pedig a lelked.
Ne legyél saját magad rabszolgahajcsára, ne facsard ki magadból az utolsó lélegzetvételnyi energiát is. Inkább lassíts le egy kicsit, vegyél ki egy-két nap szabit, nézz sorozatokat, relaxálj, olvass, vegyél egy forró fürdőt és ne gondolj arra, hogy ennek beláthatatlan következményei lesznek, mert hidd el nem lesznek. Ki kell szabadulni néha a mókuskerékből, igen, neked is!
Ne akarj mindent azonnal!
Ez gyakorlatilag az első gondolat tovább fűzött verziója. Vagyis fontos, hogy legyenek céljaid, de ne akard őket azonnal. Ugye, neked is ismerős az érzés vagy a pillanat, hogy nekiállsz mondjuk diétázni és már a második napon rápattansz a mérlegre majd szomorúan konstatálod, hogy egy dekát sem fogytál, ez pedig finoman szólva is, de durván betesz a motivációdnak. “Ember” egy napja csinálod!!!
Egy nap után ne akarj csodát, ne gondold, hogy egy nap után centikkel leszel karcsúbb, mert nem leszel, ez pedig ne borzasszon el, mert az egész helyzet abszurdum. Ha egy hónap után sem tapasztalsz változást, akkor felmerülhet benned a miért kérdése, de az első néhány napban ezzel igazán ne foglalkozz. Az azonnali siker nem létezik, minden a munka és a befektetett idő és energia gyümölcse.
Neked erről mi a véleményed?
Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód tanácsadó