Így maradj formában az ünnepek alatt! + grátisz recept ötlet

Végérvényesen is itt vagyunk az ünnepek előtti hajrában. Vannak, akik már a fát is feldíszítették és egészen biztosan a legtöbben már az ajándékokat is beszerezték.

Ez az időszak azonban a diétázók számára rendkívül ijesztő lehet, hiszen a roskadásig lévő asztalok és a finomabbnál finomabb sütik, mint Damoklesz kardja lebegnek felettünk. Az elmúlt néhány cikkemben arról beszéltem neked, hogy milyen trükkökkel tudod kivédeni a túlevést, most pedig hoztam neked néhány tippet, amivel a két ünnep között is hatékonyan tudod magadat formában tartani. De először is lássunk néhány tényt.

Légy tisztában azzal, hogy:

  • Az ünnepek alatt elfogyasztott kis – és a hangsúly a “kis”-en van – mennyiségű alkohol, főként a vörösbor kedvezően befolyásolhatja az emésztést?
  • A karácsonyi slágert, vagyis a töltött káposztát el lehet készíteni finoman, mégis az egészséges étrendbe illeszthetően, sőt szaloncukrot is tudsz házilag készíteni, cukormentes változatban, de ha gyors voltál ezt már megrendelted tőlünk. ????

Karácsonykor és szilveszterkor is egészségesen!

A karácsony és a szilveszter kapcsán a legnagyobb tévhit, hogy túl kell magunkat enni. Pedig az ünnep abszolút nem erről szól, hiszen az ünnepek varázsát, hangulatát nem a mértéktelen étel és ital fogyasztás adja, sokkal inkább az, hogy ilyenkor meghitt keretek között ünnepelhet együtt a család.

Hiszen az egészséges táplálkozásba akár a magyaros jellegű ételek is könnyűszerrel beilleszthetők, így bátran ehetsz például a halászléből is, a lényeg, hogy kerüld a hatalmas mennyiségeket. Ne ess túlzásba a bejglivel vagy a nagyi mézes krémesével és szilveszterkor se hat pár virslit egyél meg és ne igyál ki egyedül egy egész pezsgősüveget.

Ezenkívül fontos, hogy az ünnepek ideje alatt se feledkezz meg a napi többszöri étkezésről, a gyümölcs és zöldségfogyasztásról és persze a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről sem. Sőt, akár két étkezés között bátran kimehetsz a szabadba, illetve, ahogy azt korábban is írtam, ha te mindennap tornázol, akkor ne tartsanak vissza az ünnepek se!

Karácsony az egészség jegyében

Persze tudom, hogy ez első hallásra nagyon furcsának tűnhet, de hidd el egy pici odafigyeléssel igenis megvalósítható. Az ünnepeket ugyanis nem kell, hogy elrontsa egy hasfájás, gyomorrontás vagy hányinger, ugyanis minden – és ezt nem győzöm hangsúlyozni – a mértékletességen, az elkészítés módján és persze az alapanyagok megválasztásán múlik.

Ha az ünnepek ideje alatt gyakrabban eszel, de kis mennyiséget, akkor kisebb az esélye annak is, hogy rosszul leszel. Hiszen a legtöbb gond éppen abból adódik, hogy a sok-sok féle ételt kívánja a szemünk, ezért jókora adagokat megeszünk belőle.

Fontos lehet például az is, hogy lassabban rágj, így ugyanis előbb kialakulhat a jóllakottság érzése és kisebb az esélye annak, hogy túl sok ételt vegyél magadhoz egyszerre.

Végezetül pedig íme, 8 tipp a karácsonyi plusz kilók ellen

  • Egyél lassan, alaposan rágj meg minden falatot!
  • Egyél naponta többször, kevesebbet!
  • Igyál meg napi 1,5-2 liter vizet!
  • Ne feledkezz meg a zöldség és gyümölcsfogyasztásról sem!
  • Mozogj mindennap a friss levegőn!
  • Édességnél érdemes olyan receptet választanod, ami nagyobb mennyiségben gyümölcsöt tartalmaz
  • Lefekvés előtt 2-3 órával már ne egyél semmit!
  • Ha alkoholt innál, akkor válaszd inkább a száraz borokat, ezek ugyanis kevesebb energiát tartalmaznak, mint az édes borok vagy likőrök.

+ 1 recept: Töltött káposzta egészségesen!

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg savanyú káposzta
8 savanyított káposztalevél
2 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
40 dkg darált pulykahús
2 kávéskanál édesnemes pirospaprika
8 dkg barnarizs
1 tojás
1 csipet őrölt köménymag
1 mokkáskanál szárított majoránna
2 evőkanál olaj
2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
2 dl tejföl vagy natúr joghurt
só, bors

Elkészítés

A savanyú káposztát hideg vízben átmossuk, a káposztalevekről levágjuk a vastagabb ereket, a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Majd olajban megpirítjuk a vöröshagymát, a felét pedig darált húshoz adjuk. A maradékot levesszük a tűzről, meghintjük egy kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet és összekeverjük a savanyú káposzta felével.

Ezután a darált húshoz hozzáadjuk a fokhagymát, a barnarizst, a tojást, 1 kávéskanál pirospaprikát, a köménymagot, a majoránnát, és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká formáljuk és a káposztalevelekre rakjuk.

A hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd pedig alulról feltekerjük a leveleket. A lábosba tesszük a káposztára. Rászórjuk a maradék savanyú káposztát, és fedő alatt, lassú tűzön, puhára főzzük (nagyjából 1 óra). Közben többször megrázogatjuk a lábost, fontos, hogy keverni nem szabad!

A töltelékeket óvatosan kiszedjük, és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük 2 dl hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig forraljuk. A töltelékeket a tetejére tesszük, és tejföllel vagy natúr joghurttal kínáljuk.

Végezetül pedig még egyszer Kellemes Ünnepeket szeretnénk Neked és Családodnak kívánni! Bízunk benne, hogy jövőre is velünk tartasz.

A ZSH csapat nevében Örömökben Gazdag Boldog Karácsonyt és Sikerekben Bővelkedő Boldog Új Évet kívánok!

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (91 szavazat, átlag: 4,82 az 5-ből)
Loading...

Nálad mi lesz az ünnepi menü? Jöhetnek a receptek is.

Subscribe
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments