Érvek a tojásfogyasztás mellett + recept

A fogyás alapja – bár erről már rengeteget beszéltünk, így egész biztosan tudod – több energiát égessünk el egy nap, mint amennyit beviszünk a szervezetünkbe.

A diéta során azonban nagyon fontos, hogy odafigyelj a tápanyagok megfelelő arányú bevitelére, hiszen mind a szénhidrát, mind a zsírok, mind pedig a fehérjék fogyasztása elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás során. Ma a fehérjebevitelről beszélek többet, ugyanis izomzatunk nagy része fehérjékből épül fel, éppen ezért nagyon lényeges fehérje utánpótlás.

Ha ugyanis nem eszel elég fehérjét, lehet, hogy a mérleg kevesebbet fog majd mutatni, de nagy esély van rá, hogy izomvesztés történik zsírégetés helyett. Ahhoz viszont, hogy a tested feszesedjen és formálódjon fontos, hogy a sovány fehérjeforrásokat részesítsd előnyben, különösen a tojást, amiről gyakran tévhitek keringenek a köztudatban. Éppen ezért mai írásomban 5+1 meggyőző érvet hoztam számodra, ami egyértelműen a tojásfogyasztás mellett szól.

1.) A tojás bizony jó barát

A diéta során, majd pedig annak érdekében, hogy elkerüld a visszahízást a legjobb döntés, amit meghozhatsz, ha kellő mennyiségű tojást fogyasztasz. A tojásfehérjét ugyanis remekül tudja hasznosítani a szervezeted és az emésztésednek is jót tesz.

Ugyanis rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz, amit pedig nagyon lényeges tudnod, hogy 100 g tojás ( kb.: 2 db) 169 kalóriát tartalmaz, amiből FIGYELJ! 0,6 gramm a szénhidrát, 12 gramm a zsír és 13,5 gramm az izomépítő fehérje. Sokan azonban aggódnak amiatt, hogy a tojás megemelheti a koleszterinszintet, ezáltal növelve a szívbetegségek kockázatát.

Ezzel szemben a legfrissebb kutatások szerint (Európai Élelmiszer Információs Bizottság (EUFIC) által végzett tanulmány állítása szerint) a táplálkozással bevitt koleszterin a legtöbb esetben nem befolyásolja a vér koleszterin szintjét. Éppen ezért bátran fogyaszthatod, anélkül, hogy aggódnod kellene.

2.) Értékes vitamin-, és ásványi anyag forrás

A tojás tartalmaz D-vitamint, folsavat, de megvannak benne a B-vitamin komplex legfontosabb összetevői is. Ezenkívül magas szelén valamint az agy számára is fontos kolintartalma. Találhatók benne nélkülözhetetlen aminosavak és antioxidánsok, amik fontosak a látás, a memória és az idegrendszer számára.

3.) Csökken az időskori vakság kockázata 

A luetin és a zeaxanhin olyan antioxidánsok, amikről kutatások úgy vélik, hogy segítenek megőrizni a szem egészségét. Ezek az antioxidánsok pedig megtalálhatók a tojásban, éppen ezért ennek hála az időskori látáskárosodás mértéke is jóval kisebb.

4.) Erősíti a csontokat, a körmöket és a hajat is

A tojás erősen tartja a csontokat és a fogakat, mindez pedig a benne található foszfornak, D-vitaminnak és kalciumnak köszönhető. Mindezeknek köszönhetően pedig energiát is biztosít egész napra, ugyanis a tojásos étkezések segítenek szinten tartani az energiádat, úgy, hogy közben kordában tartja az éhségedet is. Ami pedig a legjobb az egészben és ami miatt nagyon fontos a tojás: tartalmazza a kilenc alapvető aminosavat, amit a szervezeted magától képtelen lenne előállítani. Ha pedig mindez nem volna elég a tojásfogyasztás segít egészségesen tartani a hajat és a körmöket is, ugyanis ezek mind-mind fehérjéből épülnek fel. Végére hagytam a legfontosabbat!

5.) Beindulnak a zsírégető folyamatok 

A tojásról fontos tudnod, hogy eltelít energiával, mindezt teszi úgy, hogy közben nem emeli meg a vércukorszintedet, sőt elnyomja az éhséget is anélkül, hogy sok szénhidrátot fogyasztanál. Ezenkívül a tojásfehérje tartalmaz egy albumin nevű fehérjét, ami a még több fehérje felszívódását segíti elő a szervezetedben, ezzel pedig gyorsítja az izmok növekedését. De, hogy miként is vesz részt a súlyod szabályozásában?

Azok, akik tojást reggeliznek, nagyjából 160 kalóriával fogyasztanak kevesebbet, mint azok akik valami mást választanak reggeli gyanánt. A jóllakottság érzésnek köszönhetően pedig napközben is kb 420 kalóriával kevesebbet visznek be, mint a tojást nélkülöző társaik.

+ajándék recept: Zoli egyik kedvenc reggelije ZSH Reggeli Zabpelyhes Tojásrántotta Spenóttal  


Hozzávalók 2 fő részére:

  • 4 tojás
  • fél lilahagyma
  • 40 g zabpehely
  • 4-8 friss spenót levél vagy kb 50 g fagyasztott spenót (ízlés szerint lehet több is és kevesebb is)
  • só, ízlés szerint fűszerek
  • kókuszzsír

Elkészítés:

A tojáshoz hozzátesszük a zabpelyhet, melyet felverünk, csipetnyi sóval ízesítjük, majd állni hagyjuk. A hagymát kockára vágva a zsiradékon megdinszteljük, miközben hozzáadjuk a spenótot. Ezt követően a tojásos, zabpehellyel „nyakon öntjük” és ízlés szerinti állapotra sütjük. Mellé nyers zöldséget fogyasztunk.

Az étek fehérjében és rostban gazdag, mely emellett szénhidrátban „szegényes” étek, ezért akár vacsorára is kiváló!
Jó étvágyat.

Érdekesnek találtad a tartalmat? Szeretnél továbbra is ehhez hasonló hasznos dolgokat olvasni? Akkor kövess minket továbbra is!

Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Kérlek Gyere és csatlakozz a ZSH Közösségéhez és kövess minket. Légy naprakész az Egészséges Testi – Lelki – Mentális megoldásokkal az ideális tested, a karcsúbb életed jegyében.

ZSH Közösség Követése és Like a facebook-on itt!

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (244 szavazat, átlag: 4,76 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
2 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments