Az alvással vagy az edzéssel tudsz többet fogyni?

Megvan az az érzés, amikor elhatározod, hogy márpedig a következő reggel edzeni fogsz, de ahogy megszólal az ébresztőd inkább rányomsz a szundira és hagyod az egészet a fenébe?

Ilyenkor utólag joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy vajon az edzés vagy az alvás-e a fontosabb, de a helyzet az, hogy ez a dolog nem ennyire fekete vagy fehér. Máris elmagyarázom, mire is gondolok.

Az előző cikkemben arról beszéltem, hogy vajon befolyásolja-e az esti alvást, ha este edzel, most azonban egy kicsit továbbgondolva a témát, arra gondoltam beszélek arról is, hogy egyáltalán milyen kapcsolatban van egymással az alvás és az edzés.

A szakemberek úgy gondolják és ezt már több tanulmány és kutatás is alátámasztotta, hogy egy egészséges felnőtt ember számára az ideális alvás mennyisége 7-9 óra. Ennek ellenére a legtöbben a stressz és egyéb más hatások miatt túl keveset alszanak és alapjaiban véve túl keveset is edzenek, végső soron ez pedig nagyon rossz hatással lehet az egészségre.

A jó alvás nagyon fontos

A jó alvás, a minőségi és megfelelő mennyiségű alvás az egészség egyik alappillére. Ha ez nincs meg, akkor nagyon hamar olyan egészségügyi problémákkal találhatjuk szembe magunkat, ami akár végzetes következményekkel is járhatnak.

Hovatovább különböző vizsgálatok azt is megállapították, hogy a rendszeres álmosság alapvetően súlygyarapodáshoz is vezethet. Ilyenkor ugyanis sokkal több éhséghormon termelődik a testben, aminek a hatására sokkal könnyebben elcsábulhatsz az egészségtelenebb ételek irányába.

Ebben az esetben szoktam “megjelenni” az éhségűző falatok, úgy mint a chips meg a csoki, meg a fagyi, meg a sütik. Vagyis ebből egyenesen az következhet, hogy jó alvás nélkül nincs fogyás és alapvetően ez így is van, de ahogy mondtam is még a cikk elején ez nem ennyire fekete és fehér.

Egyik segíti a másikat

Ha megfelelő és minőségi alvásban van részed napi szinten, akkor biztos, hogy sokkal energikusabban vágsz bele az edzésbe is, ha pedig rendszeresen edzel, az jó hatással lesz az alvásodra is. Vagyis egyik segíti, ha úgy tetszik táplálja a másikat, „nem élhet az egyik a másik nélkül”.

Mozgás közben tudnod kell, hogy endorfin szabadul fel a testedben, amitől garantáltan jobb lesz a hangulatod, vizsgálatok és tanulmányok szerint, pedig aki rendszeresen mozog, az sokkal jobban is alszik éjszaka.

A lényeg valójában azon van, hogy próbáld meg ezt a két dolgot balanszba hozni, összehangolni. Aludj eleget, feküdj le időben, ne zabálj be nehéz kajákat este, mert az nehezíti az elalvást, ha pedig reggel szeretsz edzeni, akkor pattanj fel a szobabiciklire, menj el futni, menj el a terembe, amire időd van, ennek hatására pedig este szinte garantált, hogy jól is alszol majd, úgy mint a bunda.

Tényként kell elfogadnod az igazságot miszerint: ha eleget alszol és edzel, akkor azzal az egészséged érdekében sokat teszel és sokáig élhetsz minőségi és aktív életet majd.

Következő írásomban a reggeli és a vacsora fontosságáról szeretnénk majd neked beszélni, valamint hozni fogok szuper recepteket is az egészséges test jegyében.

Te mi mellett teszed le reggelente a voksod? alvás kontra edzés?

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (42 szavazat, átlag: 4,71 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments