5+1 Szuper fogyókúrás stratégia, amik még a pszichológus szerint is működnek

Rengeteg kutatást tanulmányoztam melyek azt bizonygatják, hogy a jelentős túlsúlyt leadók körében sokkal aktívabb a fegyelemért felelős mentális “összetevők”.

Ez pedig már önmagában is a sikeres fogyás egyik alappillére lehet. Vagyis ez röviden annyit jelent, hogy a diéta során mag kell tanulnunk aktiválni az önkontrollért felelős részeket.
De, hogy miként is lehetséges ez? 2024 év első hónapjának utolsó napján elhoztam számodra 5+1 olyan praktikákat, melyeket a Psychology Today magazinban találtam.

Az itt olvasható stratégiák alkalmazásával sokkal tudatosabb lehetsz, ráadásul sikeresen aktiválhatod az önkontrollért felelős részeket. Az említett magazinban egy olyan szakmai tanulmányt olvastam amiben a pszichológusok állásfoglalása szerint arról van szó, hogy viselkedésterápiával gyakorlatilag a tartós fogyás is könnyebben elérhető cél.

5+1 olyan viselkedés stratégiát definiálnak, melyek hosszútávon könnyebbé tehetik a diétázók életét, arról pedig már nem is beszélve, hogy ezek a stratégiák a diéta hatékonyságát is növelik. Ezekkel a stratégiákkal személy szerint én is egyetértek és tréningjeimen én is szoktam beszélgetni Ügyfeleimmel. Az újévre tekintettel mindezeket most veled is megosztom Kedves Olvasó!

1.) Tervezd meg előre a napodat!

Erről már én is sokat írtam neked, hiszen a tervezhetőség egyfajta keretet biztosít a napodnak, így kevésbé fogsz elúszni és kisebb eséllyel nyúlsz egészségtelen ételek után. A tanulmány szerint akár a telefonodon riasztást is beállíthatsz, így biztosan tudni fogod, hogy mikor kellene enned, így pedig az egész napodat sokkal nagyobb hatékonysággal tudod majd megtervezni.

2.) Csomagolj egészséges nassolnivalókat!

A diétázók nagy százaléka arról számol be, hogy a fogyókúra idején le kell mondjon a nasikról és a személyes tréningjeim során én is azt szűröm le, hogy ez a legnehezebb az emberek számára.

Pedig igenis lehetséges egészséges és persze finom nasikat is készíteni, csak éppen egy kis kreativitásra lesz hozzá szükséged. Például gondoltad volna, hogy a pirított sárgarépa nagyon finom? Ha pedig ez nem segített meggyőzni, akkor tudd, hogy ezek az egészséges snackek el is telítenek, így garantáltan jó ideig nem leszel tőlük éhes sem.

3.) Készítsd fel a családod és a barátaid is!

Erről is már beszéltünk, ám ez a tanulmány kiemelt részét képezi, ugyanis a társadalmi normák és elvárások könnyen tévútra vihetnek minket. Ha például egy barátod elhív ebédelni, akkor nagyon nehéz lehet elcsábulni a kvázi tiltott ételek irányába.

Ráadásul biztosan nem akarod megbántani a másikat, így jó eséllyel lecsúszik utána még egy süti vagy fagyi is. Azonban, ha már jó előre megbeszéled a barátaiddal és a családoddal, hogy most te bizony elhatároztad és be is tartod, akkor valószínűleg nem fognak olyan helyre ebédelni hívni, ahol könnyen csábításba eshetsz. Sőt, ha ügyesen csinálod talán még őket is ráveheted a váltásra.

4.) Amikor eszel, csak evésre koncentrálj!

Hányszor, de hányszor látok olyat, hogy valaki evés közben a telefonját nyomkodja vagy éppen tévét néz. Ez a legrosszabb, amit csinálhatsz, ugyanis elvonod a figyelmed az evésről, így pedig nagy eséllyel sokkal többet fogsz enni, mint amennyire valójában szükséged volna.

Amikor eszel, akkor kizárólag az evésre koncentrálj, élvezd ki az ízeket, rágj meg minden falatot alaposan, meglátod majd te is meglepődsz, hogy mennyivel kevesebb is elég a jóllakottság érzéséhez.

5.) Tudd, hogy mi a valódi célod!

A legtöbb diétázó már ott elbukik, hogy nem tudja mi is valójában a célja. Nincs igazi motiváció, ami arra sarkallja, hogy ne adja fel. Fontos, hogy legyen egy végcél és fontos, hogy közben legyenek kisebb mérföldkövek is.

Az is nagyon lényeges, hogy naponta többször emlékeztesd magad arra, hogy mi is annak az oka, hogy fogyni szeretnél. Ezt akár le is írhatod, mint egy mantrát, amit mindennap elmondasz magadnak, a lényeg, hogy folyamatosan emlékeztesd magad arra, hogy mi is a diétával a valódi célod.

+1.) Biztasd magad folyamatosan!

Ez nagyon fontos, ugyanis, ha nem biztatod saját magad, ha te nem hiszel saját magadban, akkor hogy várhatod el, hogy más higgyen benned? Meg tudod csinálni! Mondogasd folyamatosan magadnak, hogy igenis meg tudod csinálni.

A kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a saját magunkba vetett hit a legnagyobb motiváció, ami a diéta során érhet. Ha negatívan látod magad, a világot, akkor nagyon hamar elbuksz.

Ezzel szemben ha igyekszel kvázi átkalibrálni az agyad és pozitívan, energiával telve hozzáállni a diétához, akkor jó eséllyel nem kudarc, hanem siker lesz annak a vége.

Neked erről mi a véleményed?

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Mentálhigiénés szemléletű Életmód és életvezetési tanácsadó

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (109 szavazat, átlag: 4,73 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
16 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments