5 végzetes „fogyókúrás” hiba

Sokszor hallom vissza ismerőseimtől, hogy valamilyen oknál fogva kudarcba fulladnak a fogyásra irányuló kísérleteik annak ellenére is, hogy az illető tartja magát az előírásokhoz és a lehető legegészségesebben próbál élni, étkezni.

Ezekben az esetekben sokan élből feladják, azonban a helyzet az, hogy a feladás helyett azon kellene elgondolkodnod, hogy homokszem akadhatott abba a bizonyos gépezetbe!

Ma összeszedtem Számodra 5 okot, amely magyarázatul szolgálhat arra, hogy mégis miért sikertelen a testsúlycsökkentésed minden próbálkozásod ellenére is.

Nincs személyre szabva a diétád

Tapasztalatom szerint sajnos csak nagyon kevés helyen emelik ki a fontossági sorrend élén a sikeres fogyás egyik nélkülözhetetlen elemét, még pedig azt, hogy az étrendnek minden esetben személyre szabottnak kell lennie.

Hiszen gondolj csak bele: szinte 100%, hogy Te teljesen más paraméterekkel – egészségügyi állapottal, fizikai aktivitással – rendelkezel, mint mondjuk a szomszédasszonyod.

Neked lehet, hogy egészen más gyorsaságú az anyagcseréd, más a zsigeri zsír égetési aránya, más a testtömeg indexed és a többi. Éppen ezért kizárt, hogy ugyanazt az étrendet követve hatékonyan leszel majd képes megszabadulni a plusz kilóktól.

Ebből adódóan fontos, hogy megértsd: mások étrendjét követve nem viheted sikerre a fogyásodat!
A helyes étrend összeállítása persze nem könnyű: két utat választhatsz magadnak. Vagy kitapasztalod, hogy mi az, ami neked beválik, vagy kikéred egy táplálkozás-szakértő tanácsát, aki figyelembe véve az egyéni adottságaidat összeállít neked egy mintaétrendet.

Persze emellett is fontos, hogy figyeld a saját tested jelzéseit és nyomon kövesd a fejlődésed. Ehhez jó ötlet lehet, ha étkezési naplót vezetsz. Így könnyedén visszanézheted, hogy mikor, miből és mennyit is ettél, sőt azt is feljegyezheted, hogy mi az, ami rendkívül jótékony hatással volt a szervezetedre vagy mi volt az, ami éppen nem.

Ide kattintva letölthetsz egy Étkezési Napló mintát sorvezetőnek, mankónak! >>>

Kimarad az állapotfelmérés

Ahhoz, hogy egy diétát valóban személyre lehessen szabni nagyon fontos, hogy azt megelőzze egy állapotfelmérés, melynek során képet kaphatsz az aktuális egészségi állapotodról.

Megtudhatod a testtömeg indexed, a zsír és izom arányát valamint azt is, hogy mennyi zsír is rakódott le a szerveid között. Emellett a szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy jelenleg milyenek is az étkezési szokásaid, milyen betegségekkel küzdesz és milyen az általános fizikai aktivitásod. Ugyanis csak ezek ismeretében tudja majd összeállítani az étrendet és annak energiatartalmát.

Nincsenek kizárva a betegségek

Ha már évek óta sikertelenül próbálkozol, egyik diétát kezded a másik után, de eredmények nincsenek, akkor nagy eséllyel, valami sokkal komolyabb probléma áll a háttérben. Sok esetben olyan hormonális betegség a kulcs, amely akár egy egyszerű rutin vizsgálattal kiszűrhető volna, ám sokan nem veszik a fáradtságot arra, hogy alaposan kivizsgáltassák magukat.
Képzeld el, hogy több olyan esettel is találkoztam, amikor pajzsmirigy alulműködés, inzulinrezisztencia, PCOS vagy éppen diabetes állt a háttérben, azonban az illetőnek fogalma sem volt arról, hogy beteg. Éppen ezért azt sem értette, hogy miért nem tudja leadni azokat a fránya kilókat.

Ezek a hormonális betegségek ugyanis megnehezíthetik a dolgodat, ám ha időben kiderül, akkor lehetőséged nyílik rá, hogy szakorvossal való konzultáció után – esetleges gyógyszeres kezelés kíséretében – egy megfelelő táplálkozási rendszert alakítsatok ki, melyben természetesen fontos és szükségszerű a rendszeres mozgás beiktatása is.

Még mindig hiszel a csodadiétákban

Erről már tényleg annyit, de annyit beszéltünk, mégis még mindig találkozom olyan érdeklődővel, aki valamilyen csodadiéta segítségével szeretne lefogyni. Ezek a fogyásodat segíthetik, de helyetted nem „fognak” lefogyni!

Ha minket választasz, nem fogsz négy nap alatt nyolc kilót fogyni, de tudnod kell, hogy erre nincs is szükséged. Ha velünk tartasz, mi egyetlen létfontosságú tápanyagtól sem fogunk megvonni. Csak megmutatjuk, hogy mennyi zsírra, fehérjére és szénhidrátra van szükséged ahhoz, hogy a szervezeted megfelelően működjön.

Mert mind a háromra szükséged van, ezenkívül nélkülözhetetlenek a vitaminok és a rostok, ezek nélkül ugyanis próbálkozhatsz, de hosszútávon nem fogsz eredményeket produkálni.

Lehet, hogy lemegy néhány kiló, de végül a dupláját szeded majd vissza. Éppen ezért meg kell értened mielőtt belevágsz: az egész a kitartásodról, az elhivatottságodról szól. Arról, hogy tiszteled magad annyira, hogy adsz a testednek egy új esélyt. Csoda nélkül, hittel, alázattal és akaraterővel.

Még mindig a koplalásban hiszel

A csodadiéták mellett sokan még mindig a koplalásban látják a siker kulcsát és alig vesznek magukhoz tápanyagot. Eleinte persze lehet, lemegy majd néhány kiló, de ezek a fajta diéták erősen veszélyeztetik az egészséged, egy idő után pedig a szervezeted raktározó üzemmódba kapcsol, emiatt pedig még nagyobb mennyiségű zsírréteg fog felhalmozódni.

A sikeres diéta ismérve a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres testmozgás beiktatásának a szerelemgyereke, ugyanis csak így leszel képes megfelelő ütemben, szépen megszabadulni a felhalmozott kilóktól.

Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Kérlek Gyere és csatlakozz a ZSH Közösségéhez és kövess minket. Légy naprakész az Egészséges Testi – Lelki – Mentális megoldásokkal az ideális tested, a karcsúbb életed jegyében.

ZSH Közösség Követése és Like a facebook-on itt!

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (114 szavazat, átlag: 4,65 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments