Mit egyek most?

A koronavírus-járvány egyértelműen alapjaiban változtatta meg az életüket.

Most a maradj otthon a hívószó és amennyiben szeretnénk a járvány terjedését lassítani, úgy érdemes megfogadnunk ezeket a jótanácsokat. Néhány nappal ezelőtt kijárási korlátozás lépett érvénybe, ami bár nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem hagyhatjuk el az otthonunkat, de tény, hogy sokkal jobban szabályozva vagyunk jelenleg a szabad mozgás tekintetében.

Ez persze most egy szükséges dolog, hiszen a tiszti főorvos elmondása alapján a vírus valóban bárhol ott lehet és még az is fertőzhet, aki tünetmentes és esetlegesen azt sem tudja magáról, hogy fertőzött.

Persze a karanténnal töltött napokat mindenki másként viseli, de azt hiszem abban mind egyet kell értsünk, hogy ez egy feszült és rendkívül stresszes időszak. Bár sorra jelennek meg a karantén tippek és praktikák, az így éld túl a karanténos napokat jellegű írások, videók, amik nyilván segítenek is, de alapvetően azt gondolom, hogy bármit is teszünk most ez egy feszült időszak marad, hiszen ez tipikusan az a helyzet, amikor nem tudni mit is hoz a holnap. Félre ne érts én nem akarom benned még inkább kelteni a pánikot, sőt! Viszont azt sem szeretném, hogy vakon legyél vagy azt hidd félrevezettelek.

Mindig is igyekeztem hitelesen tájékoztatni titeket mindenről és ebben a szituációban is azt gondolom, hogy az őszinte, egyenes beszéd az, amivel elérhetünk valamit. Hiszem, hogy együtt, összefogásban legyőzhetjük ezt a láthatatlan ellenséget is, mert együtt sokkal erősebbek vagyunk.

Nektek, értetek hoztam létre az élő online bejelentkezéseket, melyet első és most második alkalommal is sokan követettek. A keddi előadásom során arról volt szó, hogy
 

„Mit egyek most?”

Melyből a következő kérdésekre kaphattál választ:
• Mire figyeljek a táplálkozásom során?
• Milyen élelmiszerek legyenek otthon mindenképpen?
• Melyek a biztonságos és tápláló élelmiszerek?
• Milyen egy ideális étrend?

Ugyanis ebben az időszakban, amikor gyakorlatilag tényleg csak otthon vagy, az edzőterem is kvázi kizárva, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mi tévő is legyél, ha nem akarod majd gurulva elhagyni a karantént. Eleve az otthon töltött napok során nagyobb eséllyel nyúlunk már csak unalmunkban is a kajához, a stressz miatti érzelmi evésről pedig már nem is beszélve. Erről egy korábbi anyagban már írtam neked, hogy most különösen fontos, hogy odafigyelj az érzelmi és mentális állapotodra is, hiszen a bezártság durva dolgokat képes eredményezni.

Az ingyenes élő online bejelentkezéseimmel éppen az a célom, hogy ezekben a nehéz időkben is segítselek téged, hogy most is fogjam a kezed, mert tudom, hogy annyi mindent hallani, hogy hamar elveszünk a hírek útvesztőjében. Bízom benne, hogy a segítségemmel és a támogatásommal te is átvészeled ezt a mindenki számára nehéz időszakot, az előadások anyaga pedig számodra is hasznos lesz.
 
Annyira örülök, mert sokan jeleztek vissza, hogy néztétek és mennyire tetszett, ez mindenképp motivál engem is, hogy hétről hétre jelentkezzem új tartalommal.

„Üdvözöllek Zoltán! Nahát ez az anyag mint információ hatalmas mennyiség volt.Holtig tanul az ember mindent életében.Ebben a megváltozott helyzetben tényleg nagyon nehéz jelenleg napi szinten egészségesen élni. Nálam is úgy a bűvös 50 után kellett jobban vigyáznom, ami szerencsém hogy a mai napig birok a fodrász tevékenységemben dolgozni.eddig is nagy segítőim voltatok a kondícióm és egészségem megőrzésében.még a mai előadásodat áthallgatom természetesen.Minden elérhetőségeget felkeresek.Köszönöm hogy mindezekbe beavatsz!Maradok üdvözlettel Gizella” – írta nekünk az előadást követően Gizella, amit ezúton is köszönök, bízom benne, hogy legközelebb is velünk tartasz.

És abban is bízom, hogy legközelebb Te is velem tartasz. Most csak az online térben van lehetőségünk kommunikálni és tartani a kapcsolatot, igyekezzünk ebből most kihozni a legtöbbet. Persze ettől függetlenül további hasznos tartalmakkal is jelentkezem, ígértem nektek egy stresszlevezető tippes anyagot, amit a napokban tervezek kiküldeni, remélem ezzel is segíthetek nektek a karanténos napok ideje alatt. És tudjátok: Maradjatok otthon!

Jaj, és hát azt majdnem elfelejtettem, hogy, ha lemaradtál volna az élő bejelentkezésről, akkor sem kell csüggedned, hiszen az Egészségmegőrző Fitt Online Klubunk előfizetőjeként bármelyik korábbi tartalmat van lehetőséged visszanézni.

Az online klubtagságok egy olyan bankkártyás előfizetői rendszer, melyben elérhető 134 különálló online torna, 325 recept, a hét mindennapján, 24 órában és korlátlanul.

A Fitt Online Klubunk nem titkolt célja, hogy a most kialakult helyzetben a segítségedre legyen, hiszen most a Most a gyerekekben és a felnőttekben is könnyen felhalmozhat rengeteg felesleges, levezetetlen energiát, ami rossz stresszé alakulhat át, mindez könnyen depresszióba, levertségbe, negatív hozzáállást eredményezhet.

Az online tornák bevetésével ezt a felesleges energiát hamar levezetheted, így elkerülhetők a konfliktus helyzetek, ami nyilván ilyenkor fokozottabban ott lógnak a levegőben. Így érsz el békés, kiegyensúlyozott, stressztől mentes életvitelt. Ráadásul itt minden korábbi élő bejelentkezésünket is visszanézheted, ha korábban lemaradtál volna róla.
 

Ajándék Klubtagoknak!

Az előadásomban említettem egy Formabontó Intelligens ÉTREND 7 napos menüjavaslat, receptekkel és bevásárló listával, melyet MOSTANTÓL az Egészségmegőrző Fitt Online Klubunkban tudsz elérni, melyhez regisztrálni ide kattintva tudsz! ⇒
 

Ajándék MINDENKINEK!

Ide kattintva pedig ingyenesen eléred a Formabontó Intelligens ÉTREND 1 napos menüjavaslat, receptekkel és bevásárló listával. ⇒

Stressz és a túlsúly kapcsolata!

Jövő héten az előadásomban a „STRESSZ” lesz a fő témám:
– élethelyzetek, a stressz, és a tested kapcsolata
– életedre gyakorolt hatása
– egészséges kezelése

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

ELÉRHETŐSÉGEK:
mail.: zoltan@homing.hu
skype: kazoli77
telefon/viber/sms: +36206199877

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (20 szavazat, átlag: 4,75 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
4 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.