A koronavírus és az elhízás kapcsolata: Tényleg nagyobb veszélyt jelent a covid túlsúly esetén?

Az utóbbi hónapokban az életünk szerves része lett a koronavírus elleni küzdelem. Napi szinten találkozhatunk az adott napi covid adatokkal, folyamatosan olvashatjuk az ajánlásokat, mire figyeljünk, hogyan figyeljünk, miként igyekezzünk elkerülni, hogy megtámadjon a betegség, ha pedig mégis elkapjuk, milyen módszerrel kerülhetjük el a súlyos szövődményeket. Talán mindezeknél sokkal jobban érdekel Téged Kedves Olvasó, hogy…

 

Tényleg nagyobb veszélyt jelent a covid túlsúly esetén?

Ma cikkem végére tisztán fogsz látni ezért nagyon kérlek figyelmesen olvasd végig mert minden részlet fontos Te, családod és mindenki egészsége érdekében. Március óta több százezer, ha nem millió írás jelent a koroanvírus témája köré építve, az emberek fejében pedig pont emiatt egyre nagyobb a káosz és a pánik. Éppen ezért én most megpróbálok a tényekre hagyatkozni, statisztikát mutatni, amiből kiderül a számodra is, hogy bár a betegség létezik, ezt eszem ágában sincs tagadni, de arra is igyekszem rámutatni, hogy a vele való küzdelem sem lehetetlen sőt.

A koronavírussal talán a legnagyobb baj az, hogy bár vannak tipikus tünetei, de ezek a tünetek elsőkörben hajazhatnak egy szimpla megfázásra is, éppen ezért nagyon nehéz kapásból megmondani, hogy a covid ért-e utol minket.
 

Először is vegyük sorra a tüneteket, amiket a WHO tett közzé!

A leggyakoribb tünetek:

  • láz
  • száraz köhögés
  • fáradékonyság

 

Kevésbé gyakori tünetek:

  • fájdalom
  • torokfájás
  • hasmenés
  • kötőhártya-gyulladás
  • fejfájás
  • a szaglás/ízlelés elvesztése
  • bőrkiütés, vagy elszíneződés az ujjakon/lábujjakon

 

Súlyos tünetek:

  • légzési nehézség, illetve légszomj
  • nyomás vagy fájdalom a mellkasi régióban
  • a beszédképesség elvesztése, illetve mozgásképtelenség

Ha súlyos tüneteket tapasztalnál, akkor azonnal fordulj orvoshoz! Mindig telefonálj be, mielőtt elmész az orvosához vagy az adott egészségügyi intézménybe. Az enyhe tünetekkel rendelkező, máskülönben egészséges emberek maradjanak otthonukban, és ott enyhítsék tüneteiket. A vírus szervezetbe való bejutásától a tünetek jelentkezéséig átlagosan 5-6 nap telik el, viszont akár 14 nap is eltelhet.
 

A stasztikák

A fenti tünetek azonosításával azonban tényleg csak az a baj, hogy a fáradékonyság, láz, torokfájás, ízérzékelés elveszése utalhat valami egészen másra is, de azért nyilván ezekben a bizonytalan időkben legyél résen. Azonban joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos emberek szervezetét olyannyira megviseli a koronavírus okozta szövődmény, hogy végül belehal.

Tudom ez durván hangzik, de azt is szeretném neked elmondani és szeretném, ha világosan látnál, hogy a koronavírusba a pánikkeltő cikkekkel ellentétben nem hal bele mindenki. Olyannyira nem, hogy amikor elkezdtem írni ez a cikket (2020.11.29-én), a világon eddig összesen regisztrált koronavírus fertőzöttek száma 62,2 millió, a halálos áldozatoké 1,45 millió, a gyógyultaké pedig 39 801 708.

Ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy annak az 1,45 millió embernek meg kellett volna halni a koronavírus szövődményei miatt, de ha a színtiszta statisztikákat vesszük alapul, akkor a ksh adatai is azt mutatják, hogy Magyarországon az idei halálozások száma öt százalékkal kevesebb mint tavaly. Ezzel pedig  még mindig nem azt akarom mondani, hogy bárkinek is meg kellett volna halnia a koronavírusba, csupán arra szeretnélek rávilágítani, hogy emberek mindig halnak és haltak meg, és sajnos mindig lesznek kritikus, veszélyeztetett csoportok, akiknek a szervezetére negatívabban hat egy-egy betegség, jelen esetben a koronavírus.
 

Ezért alakulnak ki súlyos tünetek az elhízottak körében

A koronavírus krízis csoportja példának okán az elhízottak, ennek kapcsán is jelentek már meg írások, de talán nem fejtették ki részletesen, hogy mért is áll negatív kapcsolatban a túlsúly és a covid. Ennek kapcsán szeretnék most neked néhány részletesebb információt megosztani.

Az fontos tudnod, hogy valóban nagyobb valószínűséggel alakulnak ki súlyos tünetek az elhízott koronavírus-fertőzötteknél, illetve lélegeztetni is nehezebben tudják őket, erre még korábban Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője hívta fel a figyelmet.

Ebben csak az az igazán rémisztő – és ezt is statisztikák támasztják alá – hogy a magyar lakosság közel harmada túlsúlyos, ezzel pedig szomorú ugyan, de világviszonylatban dobogós helyet foglalunk el. A kórházfőparancsnok korábban arról is beszélt, hogy a koronavírus-fertőzés súlyosságát nagyban befolyásolja az elhízás mértéke is.

Az elhízás és a covid kapcsolatát a WHO is folyamatosan elemzi, az nem titkolt tény, hogy a kockázati tényező ez esetben jóval magasabb. Egy elhízott betegnél háromszor nagyobb az esélye a kórházba kerülésre: minél magasabb ugyanis a testtömegindex, annál nagyobb az esély a halálos kimenetelre is, de a gyógyulás is átlagosan öt nappal tovább tart. Viszont nem a az a célom, hogy megrémisszelek, ezek a száraz tények, amiket muszáj tisztázzunk ahhoz, hogy kerek képet kapj erről a kérdéskörről.

A helyzetet az súlyosbítja igazán, hogy az itthon lélegeztetőgépre kerültek nagyon magas százaléka elhízott. Az ő lélegeztetésük pedig egyáltalán nem egyszerű, ugyanis sokkal nehezebb őket mozgatni ápolni és a tüdőkapacitásuk is gyengébb. Ami viszont igazán nagy veszélyt jelent az a nagy mennyiségben jelenlévő ACE2 nevű receptor, amihez a koronavírus előszeretettel kapcsolódik. Gianluce Iacobellis, a Miami Egyetem endokrinológusa úgy fogalmazott, hogy a zsírszövet egyfajta gyűjtőhelye a vírusnak.

Az immunrendszert rendszerint rosszabb állapotban éri a fertőzés, mert az elhízás általában lappangó gyulladással jár, ami hosszú távon cukorbetegséghez és szívbetegségekhez vezet. A folyamatosan emelkedett citokinszint gyakorlatilag csökkenti az immunreakciót. – írja az index.hu

A pécsi virológusok is már hónapokkal ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy a túlsúly kockázati tényezőt jelent a koronavírusos betegeknél, ők akkor a következőket mondták: Az elhízás következtében a mellüregben lévő hely a feljebb tolódó rekeszizom miatt kisebb légzési kapacitást eredményez, romlik a keringési hatékonyság, és alapvetően is nő a trombózis esélye – ezen faktorokkal a súlyos COVID-19 esélye is megnő. A SARS-CoV-2 ugyanis amellett, hogy egy légúti megbetegedés, hatékonyan fertőzi a szervezetben általánosan megtalálható endotél sejteket is, a súlyos lefolyású megbetegedéseknél igen jellemző az endotéliummal kapcsolatos szisztémás gyulladás és az ezzel járó következmények.
 

Törvényszerű, hogy a túlsúlyos ember belehal a covidba?

Dehogyis, ezt már az elején le is szögeztem, csupán arról van szó, hogy rizikócsoportot jelentenek és sokkal nagyobb odafigyelést igényel az, hogy ne súlyos tünetekkel vészeljék át a koronavírust. Éppen ezért fontos betartani a szabályokat, amik miatt sokan ágálnak. Ilyen a sokat vitatott maszkviselés. A maszkviselés fontosságára már a tavasszal felhívták a figyelmünket és igenis oka van annak, hogy nyílt tereken is viselni kell.

Makara Gábor orvosprofesszor korábban azt mondta, hogy „Az első, számomra az egyik legfontosabb, hogy a fertőzöttek jelentős része – becslések szerint 25–50%-a – nem betegszik meg úgy, hogy tünetei lennének. Ők egészségesnek tekintik magukat, ám hordozzák a vírust, és terjeszteni is tudják. Ez egy nagyon komoly tényező a járvány terjedésében. Ezért azok a vélemények, hogy az egészségeseknek nem kell bizonyos intézkedéseket betartani, egyszerűen azért hibásak, mert az egészségesnek látszókról nem tudjuk, hogy valójában egészségesek-e. A jelenlegi járványügyi helyzetben tehát mindenki potenciális fertőzésforrás, egészen addig, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy nem az. Ez nagyon nagy változás a korábbi járványokhoz képest.”

Vagyis röviden ez azt jelenti, hogy a maszkok nemcsak abban segítenek, hogy a viselőjük ne kapja el az új típusú koronavírust vagy SARS-CoV-2-t, annak az esélyét is csökkentik, hogy az érintett környezetében mások is megfertőződjenek. Ahhoz azonban, hogy értelme is legyen a maszkhasználatnak, bizonyos szabályokat be kell tartani a hordásuknál. Az egyik ilyen, hogy a maszk az orrunkat is takarja. Ugyanis a koronavírus az emberek orrjárataiban tanyázik. Vagyis amikor egy fertőzött az orrán keresztül kifújja a levegőt – legyen az akár a kifújás bármilyen kicsi -, de vírusrészecskéket enged a levegőbe. A helyesen viselt maszk azonban, amely a szánkat és az orrunkat is eltakarja, megakadályozza, legalábbis minimalizálja a veszélyét annak, hogy a kórokozók a levegőbe kerüljenek, és így másokat is megfertőzzenek. Ez azért is nagyon fontos, mert sok a tünetmentes fertőzött, akik a tudtuk nélkül terjeszthetik a vírust – például azáltal, hogy az orrukat szabadon hagyják.
 

Nem csak mások miatt, de a magunk érdekében is lényeges

A helyes maszkviselés egyébként nem csak mások egészségének megóvása érdekében nagyon lényeges. Friss kutatások szerint ugyanis a maszk csökkenti a viselője által belélegzett kórokozók mennyiségét, védelmet nyújtva így a különféle fertőzések ellen. Vagyis ha az orrunk fedetlenül marad, több részecskét szívunk be a levegőből, és nagyobb a kockázata a COVID-19 kialakulásának is.
 

Ne stresszeljünk, csak semmi pánik!

Tapasztalatom szerint az utóbbi hónapok borzasztóan megviseltek mindenkit, mind testi, mind lelki értelemben. A bezártság depressziót és félelmet generált, így még azok is rettegni kezdtek a vírustól, akik alapesetben nem tették volna. Persze nem azt mondom továbbra, hogy ne legyünk óvatosak, de azt gondolom, hogy az életünk nem állhat meg. Kell, hogy legyenek céljaink, terveink a nehezebb időszak ellenére is.

Van olyan ügyfelem, akinek például 2020 volt a legjobb éve a koronavírus járvány ellenére is, mert a karantén időszak alatt végre belevágott az iTornába és leadott 15 kilót. Vagyis ezzel csak az szeretném mondani, hogy fontos tájékozódni, informálódni a betegség kapcsán, fontos betartani az óvintézkedéseket, de az is fontos, hogy ne zombi üzemmódban működjünk, mert ha feladjuk, akkor a betegségek is sokkal keményebben támadnak meg minket. Lelkikel is érdemes ilyenkor tréningeznünk magunkat és olyan reális célokat kitűzni magunk elé, amik ezekben az ingoványos időkben is betarthatók, teljesíthetők.

Ebben lehet segítségede a Homing. Egészséges Homing Életet élni annyit tesz, hogy SZABADON olyan döntéseket hozol napi szinten, ami ahhoz vezet, hogy egy egészséges, hosszú, minőségi életet élj, melyet megfelelő tartalommal tudsz szabadon megtölteni mely boldoggá tesz! Ilyenkor rögtön olyan dolgok kiiktatása gondol az ember, amik károsak az egészségre, mint például az alkohol, a dohányzás és különböző szerek használata. Ezzel szemben az igazság az, hogy látszólag hétköznapi szokások is, mint például egy kiegyensúlyozatlan étrend, a mozgás- és alváshiány is károsak, ráadásul ide tartozik az érzelmeink és gondolataink nem megfelelő “kezelése” is.
 

Ehhez kapcsolódik a stressz, ami most gyakorlatilag mindenki életébe beszökött

A stressz akkor jelenik meg az életedben, amikor azt érzed, hogy túl nagy rajtad az érzelmi, mentális nyomás, és nem tudsz vele megbirkózni. A stressz jótékony hatással is lehet az életedre, mert motivál arra, hogy új dolgokat próbálj ki, tanulj, fejlődj, feszegesd a határaidat, viszont gátolhat is. Mindannyian különbözően kezeljük a stresszes szituációkat, vannak, akik tudják jól kezelni, vannak, akik nem. Ezért fontos az, hogy felismerd, mikor kell lelassítanod, és segítséget kérned.
 

Homing önsegítő technikák

Előfordult már veled olyan, hogy reggel vagy akár éjszaka közepén felébredsz, esetleg el se tudsz aludni és azon gondolkozol, hogy egy teljesen új életet akarsz magadnak? Esetleg egy hirtelen betegség, családi trauma, vagy netalán túlsúlyod döbbent rá arra, hogy változtatnod kell. Az ok legyen bármi, tudnod kell, hogy nem kell egyedül végig csinálnod itt vagyok, támogatlak, segítek, mentorállak. Van néhány lépés, amit Te is megtehetsz annak érdekében, hogy egy egészséges életet élj innentől kezdve.
 

Te mit teszel az egészséged érdekében jelen helyzetben?

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (26 szavazat, átlag: 4,69 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments