Páran írtátok, hogy nem használt nálatok egyik teánk se. Nézzük mik lehetnek az okok és hogyan kezelheted?
Változott életkörülmények!
Abban az esetben ha nincs változás az életkörülményedben, tehát effektíve ugyan annyit eszel, mozogsz, ugyan annyi stressz ér, ugyan annyira vagy aktív, ugyan annyit pihensz mint a tea programunk elkezdése előtt akkor 10 ügyfelünkből 7 ügyfelünknél javította az anyagcseréjét a teáink fogyasztása és fogyási eredményekről számoltak be.
Az Ügyfeleink 25 % számol be arról, hogy megállította a testsúly-gyarapodást és legalább nem híznak tovább a gyógytea-keverékeink fogyasztása alatt. A maradék kb 5 % az akiknél nem válik be. Ezen 5 % -nak pedig kb 60% tehát kb 3% arról számol be, hogy valójában kicsivel többet esznek mint a tea fogyasztása előtt és kevesebbet mozognak, valamint kicsit stresszesebb az életük.
Ezek a statisztikai eredményeket 2013 óta kapjuk az ügyfeleink visszajelzései alapján, melyeket leellenőrizni nincs módunk. Mindezek mellett az Ügyfeleink nagyobb hányada visszatérő vásárló, mert folyamatosan szükségük van a teáink jótékony hatására. Szinte minden egyes Ügyfelünk erről számol be: „ahogy abbahagytam a teák fogyasztását visszahíztam”. Ez hasonló természetes jelenség mint amikor egyik napról a másikra abbahagyod a mozgást.
Az biztos, hogy soha nem állítottam, hogy a termékeink csodaszerek. Ne várja senki azt, hogy ha elkezdi fogyasztani és semmit nem tesz magától PLUSZBAN azért, hogy a kilók apadjanak a testéről akkor magától csak úgy megtörténnek a dolgok. Tudatos táplálkozással és aktív életmóddal tud segíteni a fogyási folyamatokat, valamint …
Ez a 3 dolog szükséges a sikeres fogyáshoz!
1.) Hit ereje!
Mindennek az alapja az, ha hiszel abban, amit csinálsz, hiszel abban aki vagy, mert akkor bizalommal fordulsz magadhoz vagy ahhoz amiben hiszel! Akkor amikor hiszel magadban és az általad alkalmazott módszerben, termék működésében, Rád gyakorolt jótékony hatásában akkor megteremtetted, bebiztosítottad azt az alap környezetet melyből ki tud fejlődni valami új, valami jó, valami olyan új dolog ami kizárólag a HIT erejével működhet.
2.) Mentális erő!
Kiemelten fontos szerepe van az eredményes fogyásnak, hogy mint gondolsz folyamatosan magadról és adott esetben a termékről! Hiszek benne, tapasztalom és számos kutatás bizonyítja, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van. Gondolataiddal tudod irányítani életedet és a körülötted lévő dolgokat. Egy olyan mentális erőről, rezgésről beszélek mely meg van benned is.
Aki hisz magában, a használt termékben, módszerben és folyamatosan a gondolataiban az jár, hogy ezzel sikerülni fog, ha elképzeli milyen hatással van a szervezetére a használt termék, milyen külsővel fog rendelkezni, mennyire lesz majd egészséges és fitt, azzal lelki békét és egyensúlyt teremt magában.
A tudatalattidba programozd be, hogy sikerülni fog, mert képes vagy rá, bízzál önMAGADBAN!
3.) Érzelmi erő!
Hiszel magadban, a termékben, végiggondolod, hogy milyen pozitív hatással van Rád, az életedre, a külső és belső környezetedre, majd naponta többször arra gondolsz, szinte mantrázod MAGADNAK, magadban: „le tudok fogyni”, „képes vagyok rá”, „szükségem van a karcsúbb, egészséges életre”. Mindezek a gondoltak pozitív érzéseket, rezgéseket, energiákat indítanak el benned, mely feltölt, lendületbe hoz, motivál, kitartást biztosít és cselekvésre ösztönöz.
+1.) Cselekvés mint erő!
Mindezek után nincs más dolgod mint az elgondolásodnak megfelelően tervet készíteni, döntéseket hozni majd cselekedni percről, percre, óráról, órára, napról, napra. Lépéseként tudod csak elérni a végső célod. Első lépés, hogy megállítsd a túlsúlyod gyarapodását. Ha ez megvan akkor pedig lépéseket kell tenned annak érdekében, hogy percről, percre, óráról, órára, napról, napra karcsúbb, fittebb, egészségesebb legyél, majd mindezt életed végéig karbantartsd. Mielőtt bármit is csinálnál…
Próbáld ki!
A következő képen fogyassz le sikeresen egy Súlyfosztó egy Karcsúbb Élet vagy egy Formabontó Teával!
Hangolódj rá és magadra. Teremts egy nyugodt 5 – 10 percet amikor együtt lehetsz a jelenben a gondolataiddal, érzéseiddel.
Alaposan moss kezet, majd mielőtt leforráznád a teafüvet vedd a kezedbe és szemeddel vizsgáld meg a gyógynövények formáját, színét, méretét, elhelyezkedését. Lásd, hogy ezek valóságos „száraz füvek” valaha élettel voltak tele és a Földünk részeként éltek. Szagold meg és érzed a tiszta illatukat, járja át az egész tested az az erő melyet a Földből, a levegőből és a Nap erejéből magába szívott.
Érezd a bőrödön keresztül a gyógyfüvek belső rezgését, energiáját, hatását. Lásd lelki szemeid előtt, ahogy a teakeverék különböző gyógynövényei a Földből magába szívja a fontos tápanyagokat. Lásd ahogy a gyógynövények a gyökereiken keresztül csörgedezik fel a tápláló víz. Érezd a napfény melegét ahogyan a gyógynövényeket simogatva elkezdenek növekedni, fejlődni. Érezd a friss, tiszta levegő illatát amikor a megfelelő időben gondos emberi kezek összegyűjtik, kiszárítják belőlük a vizet, feldolgozták, majd összekeverik a gyógynövényeket egyetlen teakeverékbe a bennük lévő hatóanyagokkal, energiákkal, rezgésekkel együtt.
Dörzsöld össze egy kicsit a tenyeredben lévő száraz, élettelennek tűnő teafüveket és érezed a bőrödön keresztül ezt a rengetek munkát, odafigyelést és azt a rezgést, energiát melyek a kezedben lévő száraz gyógynövényekben megbújó hatóanyag mint egy kisgyerek epekedve várják, hogy forró vízzel „életet” öntsél beléjük és a gőzölgő víz rezgésének erejével a száraz gyógynövényekből „kihozzák” azt a plusz energiát melyre neked és testednek most szüksége van.
Üzend meg a gyógyfüveknek, hogy segítsenek céljaid elérésben, kérd meg, hogy segítsenek abban, hogy egészségesebb és karcsúbb, fittebb életet élhess még nagyon sokáig. Képzeled el ahogyan most ez a közös cél, ez a közös energia már a bőrödön keresztül elindít benned egy folyamatot és te is elindítasz egy folyamatot a gyógynövényekben. Kölcsönhatással vagytok egymásra.
Vegyél egy nagy levegőt és fújd ki.
A kezedben lévő gyógynövény keverékből mellyel az imént volt egy közös élményed, egymásra rezegtetek és érzelmeket, gondolatokat indított el benned készítsd el a számodra szükséges italt.
A gyógynövény keveréket forrázd le vízzel és nézd meg a valóságban is ahogyan a víz életet „lehel” a száraz gyógynövényekbe, ahogyan megduzzadnak, lásd ahogyan elszínezik a tiszta, átlátszó vizet, lásd ahogyan elkészül, szinte megszületik az az élettel teli ital melyre neked is szükséged van, melyhez Te is hozzátettél. A Te gondolataid, érzéseid rezgése ott van a teában.
Most pedig szűrd le a teát, köszönd meg a gyógynövény keveréknek, hogy hozzájárul az egészségedhez és a céljaid eléréséhez, majd ülj le és először szagolj bele a teába érezd, majd nyugodtan kezd el kortyolgatni az italodat. Az ízlelőbimbóidon keresztül érezd a tea különleges íz világát, rezgést, energiáját.
Ahogy lenyeled lelki szemeid előtt lásd ahogyan már a nyelőcsöveden keresztül kapcsolatba kerülő sejtjeidnek átadja energiáját, majd ahogyan beáramlik ez a kedves, segítő folyadék a gyomrodban és elkezdődik egy olyan segítő folyamat ahol a sejtjeid átadják egymásnak azt a hatást mely a Föld energiáját hozta el számodra, hogy most a Te „szolgálatodba” álljon és a Te szervezetedet töltse fel energiával, segítse a méregtelenítésedet, gyorsítsa az anyagcserédet, megnyugtasson és egy békés, kiegyensúlyozott, fitt, karcsúbb életet biztosítson számodra.
Most pedig eggyé válsz, a véredben, a sejtjeidben ott van a gyógynövények energiája, rezgése és benned él tovább. Ugye milyen jó érzés?
Ott van benned, rendelkezel azzal az energiával melyre igazából szükséged van, nap mint nap. Készíts tervet és kezdj el céljaidnak megfelelően cselekedni.
Ha ilyen gondolatokkal, érzésekkel, hittel és bizalommal tervezel, hozol döntéseket majd cselekszel, ha ilyen módón állsz Magadhoz, az élethetedhez akkor sokkal könnyebben, gyorsabban és egyszerűbben fogod elérni az Életed Céljait!
Legyen egy tényleges szeánsz, egy belső tréning, lelki edzés, egy mentális ráhangolódás, egy Homing, egy olyan emberközpontú folyamat ahol magadban dolgozol, magadért!
Tegyük tisztába a teákat!
Súlyfosztó Tea 2013
Ezt a teánkat kezdtük el forgalmazni legelőször. Ez az alapja mindennek. Ez egy natúr, több komponensből álló teakeverék, mely nincs édesítve. Ez egy erős, intenzív hatású, erős méregtelenítő teakeverék melynek eredménye gyorsabb anyagcsere szinte azonnal. Fogyasztása, napi max 3 alkalommal. 14 éves kor alatt nem ajánlott! Mivel méregtelenítő hatása van így jótékonyan hatással van az immunerősítő is. Ez igaz az összes teánkra.
Itt tudsz a Súlyfosztó teáról többet olvasni és megrendelni! »
Karcsúbb Élet Tea 2014
Alapja a Súlyfosztó Teánk melyet természetes eredeigyümis teával ízesítettünk és természetes sztívia gyógynövénnyel édesítettünk. Ez egy közepes hatású, méregtelenítő teakeverék melynek eredménye fokozott anyagcsere, hosszabb, elnyújtott hatással. Fogyasztása akár 5 – 6 alkalommal naponta, üdítő helyett is. Gyermekek dupla hígítással fogyaszthatják! Itt tudsz a Karcsúbb Élet Teáról többet olvasni és megrendelni! »
Formabontó Tea Család 2020
A Karcsúbb Élet Teánk továbbfejlesztett változata. Külön Hölgyek és Külön Férfiak számára hasznos teakeverékeket hoztunk létre.
Női vonal: A súlycsökkentésen túl a testsúlyt befolyásoló női problémákra is alternatív megoldást nyújthat, mint például: anyagcserezavar, stressz, alvászavar, menstruációs ciklus.
Mindezt a 3 plusz „NŐI” gyógynövények hatásának köszönhetően:
– az orbáncfű: [antidepresszánsként, általános hangulatjavítóként, stresszoldóként, nyugtatóként szolgálhat];
– a citromfű: [idegerősítő és nyugtató hatású, segítségére lehet a nyugodt, pihentető alvásnak, serkentheti a máj működését, emésztésjavító, puffadásgátló hatása lehet, szabályozhatja a pajzsmirigy működését és csökkentheti a túlműködésből adódó idegességet, menstruáció előtti idegfeszültség csökkentésére is alkalmas lehet];
– a barátcserje: [harmonikus menstruációs ciklus szabályozását segítheti elő: csökkentheti a görcsöket, jó közérzetet elősegítheti, segíthet csökkenteni a megemelkedett prolaktin-szintet, mely a termékenységi probléma okai is lehet];
– jázminpakóca (sztévia, stevia): [előnyösen befolyásolhatja: az elhízást, a cukorbetegséget, az allergiát, az érelmeszesedést, a magas vérnyomást, az anyagcserét és a koleszterinszintet]
Itt tudsz a Női Formabontó Teáról többet olvasni és megrendelni! »
Férfi vonal: A súlycsökkentésen túl a testsúlyt befolyásoló férfi problémákra is alternatív megoldást nyújthat, mint például: anyagcserezavar, feszültségoldás, prosztata-probléma megelőzése vagy kezelése, szellemi-, fizikai- és potencia teljesítőképesség növelése, munkateljesítmény fokozása, koncentráció javítására is.
Mindezt a 3 plusz „Férfi” gyógynövények hatásának köszönhetően:
– kisvirágú füzike: [antioxidáns, immunerősítő, vízhajtó, hangulatjavító, csökkenti a prosztata megnagyobbodás, csökkenti az éjszakai vizelések számát, lehetővé téve a nyugodt pihenést];
– a goji bogyó: [potencianövelő, feszültségoldó, növelik a szellemi, fizikai teljesítőképességet és a koncentráló képességet,];
– a zöldzab: [nyugtató, antidepresszáns hatású, segíti az idegrendszer működését, csökkenti a cigaretta utáni vágyat, sex stimuláló, potenciazavarok kezelésére ajánlják];
– jázminpakóca (sztévia, stevia): [előnyösen befolyásolhatja: az elhízást, a cukorbetegséget, az allergiát, az érelmeszesedést, a magas vérnyomást, az anyagcserét és a koleszterinszintet]
Itt tudsz a Férfi Formabontó Teáról többet olvasni és megrendelni! »
A webshopunkban ide kattintva az összes termékünket a legkedvezőbb árakon tudod megvásárolni! »
Neked van még kérdésed?
Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó
ELÉRHETŐSÉGEK:
mail.: zoltan@homing.hu
skype: kazoli77
telefon/viber/sms: +36206199877