Mit lehet tenni ebben az esetben? Kikezdi a testet és a lelket is!

Itt a tavasz, a jó idő és ilyenkor gyakorlatilag mindenki belevág egy diétába, hiszen vészesen közeleg az a bizonyos bikiniszezon.

Ez az az időszak, amikor sokatok valami eszement diétába kezd bele, annak érdekében, hogy mikor először szökik 30 fok fölé a hőmérő ne kelljen takargatnia magát a strandon vagy bátran felvehessen egy sortot. Ezek a diéták azonban drasztikus mivoltuknál fogva gyakran kudarcba fulladnak, arról pedig már nem is beszélve, hogy teljesen kicsinálják a szervezetet.

Pedig némi odafigyeléssel, életmódváltással és persze szakszerű segítséggel úgy is megszabadulhatnál a plusz kilóktól, hogy nem sanyargatod és teszed tönkre magad. Mai írásomban arra próbálok neked választ adni, hogy milyen módszereket vethetsz be még most is, hogy felkészülj a nyárra, mindezt úgy, hogy egyáltalán nem éhezteted magad.

Nagyon úgy fest, hogy a hidegnek végre vége, a nagykabátokat el lehet pakolni, helyette pedig előkerülnek a ruhák és szoknyák. Ez persze nem a legjobb hír azoknak, akik a tél alatt felszedtek néhány extra kilót, ugyanis ilyenkor a falatnyi kis ruhák bizony, mint Damoklész kardja lebegnek felettünk.

 

Ez kezdi ki a tested és a lelked is!

Ilyenkor tavasszal sokan azt sem tudják mi tévők legyenek és azonnal valamilyen azonnal és drasztikus megoldáson kezdenek el agyalni, ami néhány nap alatt olyan eredményt produkál, hogy fel lehet venni a tavaszi kisruhákat. Ezek a drasztikus módszerek azonban kikezdik a testet és közben a lelket is, hiszen a kaja megvonós diéták hatására ingerült, rosszkedvű és jó eséllyel feszült leszel. De akkor mit tehetsz? A kérdés jogos, de figyelj csak…

 

Fogyókúra helyett válts életmódot!

Jó, jó tudom ennél nagyobb klisével nem is kezdhettem volna a magyarázatot, de hidd el ez a legokosabb döntés. Persze tudom, hogy a csodára várni sokkalta könnyebb, de a koplalás hosszútávon nem segít. Tudnod kell, hogy a fogyás nem csupán esztétikai értelemben fontos kérdés, hanem egészségügyi és lelki szempontból is, éppen ezért fontos, hogy olyan életmódot válassz, ami mellett hosszútávon is ki tudsz tartani.

Az egészséges táplálkozás és a persze ez a mozgás itt nem csak pillanatnyi döntés kell legyen, hanem valami olyasmi, ami egy életen át meghatároz téged.


Kérj segítséget!

Sokan úgy vélik, hogy simán megy nekik ez egyedül is, de a helyzet az, hogy életmódot váltani egyáltalán nem könnyű, éppen ezért jó, ha van segítséged, egy olyan támogató közeg, ahol hozzád hasonló fogyni vágyok és persze szakszerű segítség is jelen van.

Mi a ZsH-nál hiszünk abban, hogy minden lehetséges s ennek szellemében alkottuk meg termékeinket is, melyek egytől egyik a te fogyásodat szolgálják és persze tippjeink segítségével és motivációs üzeneteinkkel és rendre arra próbálunk sarkalni, hogy soha ne add fel.

 

A megfelelő mozgásforma kiválasztása

Talán ez az egyik legnehezebb dolog. Sokan a futásra esküsznek, míg mások a biciklit pártolják, de akadnak akik a súlyzós edzést preferálják. Ezek mind-mind hasznosak, ám fontos, hogy te magad megtaláld azt, ami a testednek igazán jó tesz. Hiába jó dolog a futás, ha te öt perc után kifulladsz.

Semmi értelme agyon hajszolni magad, mert egy idő után teljesen ráunsz, arról nem is beszélve, hogy az elmaradozó sikerélmények aláaknázhatják minden törekvésed. Ha nem tudod mi a jó neked, érdemes lehet több mindent kipróbálnod, így hamar rájössz majd, hogy mely mozgásforma az, ami közben igazán jól és önfeledten érzed magadat.

 

A táplálkozás fontossága

Minden diéta, életmód alapja a megfelelő táplálkozás. Persze valamiért még mindig hódítanak a koplalós diéták, de én már annyiszor írtam arról, hogy ezt jó volna elfelejteni, de fontosnak tartom rendre elismételni, hiszen ez egy olyan probléma, ami újra és újra felüti a fejét.

Az ételmegvonásos diéták egész egyszerűen kikezdik a szervezeted, ugyanis egytől egyig valamilyen létfontosságú tápanyag megvonásán alapszanak. Azonban a szerveznek igenis szüksége van mindennap fehérjére, szénhidrátra, zsírokra és rostokra egyaránt, vagyis a null szénhidrátos diéta hatalmas butaság, még akkor is, ha mindenhol ez köszön vissza.

Nem szabad teljesen megvonnod magadtól csak nem mindegy, hogy milyet választasz. Fontos, hogy alacsony glikémiás indexű szénhidrátok mellett voksolj, ezek ugyanis hosszútávon eltelítenek és nem dobják meg hirtelen a vércukoszintet.

Az egészséges életmód alappillére, hogy igenis mindent lehet, de a mennyiség nagyon fontos. Ha eleinte nem vagy biztos a dolgodban, hogy miből mennyit is lehet, akkor szerezz be egy konyhai mérleget, illetve akár telefonos applikáció segítségével vezetheted, hogy adott napon mennyi kalóriát fogyasztottál.

 

Te, hogyan állsz ehhez a kérdéshez így tavasz végén?

 


Üdvözlettel, Katona Zoltán
életmód tanácsadó

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (50 szavazat, átlag: 4,82 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments