Múlt héten megosztottam itt egy motivációs idézetet mely során kaptam mindenfélét! Ennek okaként most hoztam számodra konkrét
Álommegvalósító stratégiát!
A napokban olvastam egy nagyon jó könyvet, amit Vex King motivációs tréner írt. A könyv egésze nagyon magával ragadó volt és sok ponton úgy éreztem, hogy ezek azok a történetek, amiket én is szeretnék neked átadni. Már, ami a motivációt és a jövőbeni inspirációt érinti a fogyás szemszögéből persze. A könyv egy pontján a célok eléréséről olvastam, ami ihletet adott a mai cikkemhez!
Sokan kerestek meg üzenetben, hogy már egy ideje tartjátok a programot, használjátok ezeket a termékeket, edzésre is jártok vagy otthon tornáztok, de valahogy a mérleg nyelve csak nem akar lefele mozdulni.
Sokszor ilyenkor nem tudom mit válaszolhatnék, hiszen a logika azt diktálja, hogy ilyenkor igenis el kellene induljon a fogyás. Ha tényleg mindent betartasz és nem versz át engem, illetve saját magad is, akkor bizony fogynod kéne. Azt persze hagyján, hogy nekem nem mondasz igazat, de a legnagyobb probléma, amikor magadat csapod be és sokszor kibújik sajnos a szög a zsákból, hogy mégsem tartasz be mindent maradéktalanul.
Eddigi munkám során azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos kidolgozni egy jól működő stratégiát, enélkül ugyanis nem fog működni semmi. Ez az élet minden területére igaz amúgy, de a fogyás kapcsán ez különösen igaz. Ha nincs terved, célod egy konkrét dolog, amiért küzdesz, akkor igazából teljesen felesleges is belevágnod. Stratégia hiányába az egész csak esetlen kapálózás.
A legtöbben ráadásul a halogatás mesterei vagytok. Nyugi, én is az voltam. Voltam én is kövér és én is kerestem mindenben és mindenkiben a hibát. Elhatároztam, hogy majd holnap belevágok, de a helyzet az, hogy a holnap ma van. Éppen ezért gondolom úgy, hogy szükség van stratégiára, pláne, amikor halogatáson kapod magad. Ez a kisebb célok elérése során és a nagyobb kihívások esetében is ugyanúgy igaz.
Bontsd elemeire a célodat!
Ezt is a Vex-nél olvastam és hatalmas igazságnak tartom. A nagy cél ugyanis túl nagy nyomást jelenthet a számodra, megugorhatatlan akadálynak tűnhet, éppen ezért célszerű lehet elemeire bontanod azt. Sokkal hatékonyabb leszel, ha kisebb célokat tűzöl ki magad elé és azokat fontossági sorrendbe állítod, priorizálod őket.
A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a kisebb céljaidat sikeresen eléred, akkor sokkal magabiztosabb leszel, ami motivál a további mérföldkövek teljesítésében is.
Mire gondolok pontosan
Ha például a célod, hogy leadsz 25 kilót, akkor először kezdd azzal, hogy szeretnél leadni ötöt, ha ez megvan, akkor még ötöt, egészen addig míg el nem éred az áhított mínusz 25 kilós célt. Fontos tudnod, hogy a testünkben négyféle boldogsághormon van: a dopamin, a szerotonin, az oxitocin és az endorfin.
Ezek közül leginkább a dopamin az, ami arra ösztönöz, hogy elérd a céljaid és tegyél is azokat. Amikor ugyanis teljesül egy kitűzött cél, akkor dopamin szabadul fel a szervezetedben. Ha azonban nem lelkesedsz egy feladatért, akkor az azt jelenti, hogy alacsony a szervezeted dopamin szintje.
Legyenek határidők!
Amennyiben a nagyobb célodnak van egy határideje, úgy a kicsi mérföldköveknek is legyen egy időkorlátja. Csak akkor fogod tudni a nagyobb célokat megvalósítani, ha a kisebbeket is sikeresen elvégzed.
Ha úgy érzed, hogy még ezek után is küszködsz, akkor tarts velem továbbra is, ugyanis következő írásomban hozok neked néhány technikát, ami segíthet a halogatás legyűrésében.
Te mit halogatsz?
Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó