Nemrég kaptam egy kérdést, ami abszolút jogos is, mégpedig, hogy, ha este lefekvés előtt edzel, akkor az milyen hatással lesz rád?
Az alábbiakban erre igyekszem neked válaszd adni.
Mint ahogyan arról már a cikkeimben én is számos alkalommal beszéltem a mozgásnak rengeteg előnye van, többek között az alvásod is normalizálódhat általa, hiszen ha példának okán ülő munkát végzel, akkor lehet, hogy a tested nem fárad el annyira, ám ha mindez kiegészül edzéssel, akkor szinte garantált, hogy éjjel alszol, mint a mormota.
A rendszeres testmozgásról tudjuk, hogy csökkenti a szorongást, a stressz és a kikapcsolódásban is a segít, sőt a belső óránkat is remekül állítja helyre. Ám joggal vetül fel kérdés, hogy ha valaki közvetlenül lefekvés előtt mozog, akkor az vajon milyen hatással lesz az éjszakai alvásra?
Nos, különböző kutatások által tanulmányoztak ezt a kissé összetett kérdéskört és nagyon sokáig úgy is gondolták, hogy megnehezíti az elalvást az esti torna. A Legfrissebb kutatások azonban már azt mondják, hogy ez egyáltalán nincs így, sőt ezek a tanulmányok már abszolút azt mondják, hogy bátran lehet edzeni az esi órákban anélkül a félelem nélkül, hogy nem tudunk majd elaludni.
A healthline weboldalán közzétett kutatás szerint egy tanulmány során 12 egészséges férfit vizsgáltak, akik három éjszakát töltöttek egy laborban. Ezen alkalmak során vagy 30 perc közepes intenzitású mozgást végeztek, vagy aerob intenzitásút szintén 30 percig vagy nem edzettek. Fontos, hogy minden edzés a lefekvés előtt 90 perccel fejeződött be.
Ezt követően a részvevőknek a laborban kellett aludniuk, ahol a kutatók végig mérték a testhőmérsékletüket, illetve az alvásuk minőségét. Ezután megállapították, hogy a közepes intenzitású edzés abszolút nem befolyásolta a résztvevők alvásának a minőségét.
Szintén hasonló eredményre jutott egy 2020-as tanulmány, amit 16 férfi és nő bevonásával végeztek.
Mindenki közepes intenzitású edzést végzett, melyeket különböző időpontokban fejeztek be, 2-4 órával a lefekvés ideje előtt. A kutatók ennél a tanulmánynál szintén azt állapították meg, hogy az esti edzés nem befolyásolja az alvást.
Ha pedig mindez nem volna elegendő bizonyíték, akkor itt van egy 2019-es tanulmány, ami során megállapították, hogy az esti edzések még javíthatják is az alvás minőségét, abban az esetben, ha a testmozgás nem túl intenzív és több, mint egy órával a lefekvés előtt végzik.
Mindezek alapján elmondható, hogy este például bátran jógázhatsz, sétálhatsz, úszhatsz vagy biciklizhetsz, sőt a könnyű súlyemelés is szóba jöhet. Az erőteljes edzést azonban jobb, ha kerülöd, ez ugyanis serkenti az idegrendszert, megemeli a pulzust és ez az, ami megnehezítheti az elalvást.
A jobb alvás elérése érdekében azonban elengedhetetlen a napi sport/mozgás/testedzés, ami minimum 30 percig tartson. A heti 150 perc, közepes intenzitású aerob mozgás segíti a jobb alvás minőség elérését, ezzel pedig az egészséged érdekében is teszel mindennap.
Te mikor szoktál testmozgást végezni?
Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó