A fogyás pszichológiai oldaláról már többször beszéltünk, ugyanis úgy gondoljuk, hogy igenis van összefüggés a lelki oldal és a túlsúly kapcsolata között.
Sőt, mi több szerintem a konyha rendezettséges és a fogyás is szoros összefüggésben áll egymással. Éppen ezért mai írásomban azt szeretném neked megmutatni, hogy miként tudod úgy átrendezni a konyhádat, hogy az segítségedre legyen az életmódváltás és a fogyás során is.
Nyugodj meg, nem arra gondolunk, hogy lakatold le a hűtőd, csupán néhány működő trükköt és tippet szeretnénk mutatni Számodra, amik valóban növelhetik a diétád hatékonyságát. Máris mutatjuk, hogy hogyan!
Dobd ki, ami nem kell, azaz szelektálj!
Az életmódváltás egyik alapja a cukrok kiiktatása, éppen ezért minden extra cukortartalommal bíró ételtől érdemes lehet megszabadulnod. Ez már csak azért is nagyon jó ötlet, mert így nem fogsz tudni elcsábulni a későbbiek során sem.
Ha valami édes ízre vágysz inkább tankolj fel gyümölcsökkel és enyhítsd egészséges nasikkal az édességvágyadat. Az egészséges ételeket pedig igyekezz szemmagasságba tenni, így ugyanis az lesz az első étel, amit meglátsz, ha majd megéhezel.
Cseréld le a tányérokat!
Szerintem erről már beszéltünk, de azért nem árt néha rögzíteni bizonyos dolgokat. Én úgy hiszem, hogy nagyon sok múlik a tányér méretén is, illetve az sem elhanyagolható kérdés, hogy milyen látványú ételeket fogyasztasz.
Persze tudom, hogy sokkal csalogatóbb egy jól telepakolt tányér, mint egy szénhidrát szegény tészta, ami éppen a csak a tányér szélén árválkodik, ám pont erre megoldás a kisebb tányér trükk. Így ugyanis úgy fog tűnni, mintha többet ennél, az agyad pedig sokkal hamarabb fogja elküldeni a teltségérzetet kiváltó jeleket a testednek. Persze ezzel egy kicsit átvered az érzékeidet, de hidd el hosszútávon ez egy nagyszerű megoldás.
Legyen üres a konyhapult!
Tudom ez nagyon bagatellnek tűnhet, ám hidd el, hogy rengeteget számít. Semmi ne legyen szem előtt, amitől elcsábulhatsz, vagy ami éppen aktuálisan már nem fér bele a napi keretbe. Minden pakolj el szépen a kamrába, a spejzba, a szekrénybe, ha ugyanis bármi elől van hidd el sokkal hamarabb megkívánod és szinte biztos, hogy enni is fogsz belőle, pedig csak a szemed kívánja.
Csak semmi kütyü!
A mai rohanó társadalomban gyakran még a fürdőszobába és a konyhába is magunkkal visszük a telefonunkat. Megválaszoljuk az emaileket evés közben, ám ezalatt nem figyelünk eléggé a falatra. Fontos, hogy az étkezések közben se telefon, se tablet, se laptop ne legyen a közeledben, ez ugyanis elvonja a figyelmed az ételről, ennek következtében pedig hajlamos lehetsz jóval többet enni, mint amire valójában szükséged lenne.
Milyen álmaid konyhája?
Egyes kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy azok, akik nem szeretik a konyhájuk kinézetét jó eséllyel szinte soha nem is főznek. Ám, ha nem főzöl, akkor valószínűleg rendelsz, azonban rendelni nem igazán szoktunk salátát.
Rendelni olyan egészségtelen ételeket szoktunk, mint a hamburger vagy pizza, ezek azonban egyáltalán nem fogyást segítő ételek, legfőképpen a mennyiségük miatt, mert nem tudod úgy sem megállni, hogy csak 1 szelet pizzát egyél.
Éppen ezért, ha fogyni szeretnél akkor bizony főznöd kell. Ha pedig nem vagy elégedett a konyháddal, akkor tedd fel magadnak a kérdést: milyen álmaim konyhája?
Igyekezz létrehozni a Te saját kis birodalmat, ahol öröm lesz majd minden főzéssel töltött perc. Sőt, a diéta idején akár előre is dolgozhatsz és le is fagyaszthatod az elkészült ételeket, így nem is kell majd mindennap a konyhában rostokolnod.
A konyha szerepéről ide kattintva írok bővebben! »»»
Hasznosnak vélted a tartalmat? Te milyen trükköket vetsz be a fogyásod érdekében? Kiegészítenéd valamivel a listát? Szerinted ezek a pszichológiai trükkök hatékonyak lesznek nálad is? Melyikkel kezded? Írd meg nekünk kommentben!
Katona Zoltán
mentálhigénés szemléletű Életmód és életvezetési mentor
+36703878702
zoltan@homing.hu