Egy személyes emlékkel kezdem: még a bezárások előtt többször jártam déltájban egy pláza étkezdéjében. Többnyire ülőmunkát végzők, banki és hivatali dolgozók ettek ott. Teljesen normálisnak számított a három fogás: minden tálcán leves, húsos főétel, sőt egy kis süti, vagy egy félliteres (többnyire cukros) üdítő is volt. Hétköznap. Az én szememben hatalmasak voltak az adagok: az emberek egyensúlyozták a tálcáikat az asztalhoz, a sokszor peremig teli tányérokkal.
Ha megkérdezek valakit, hogy ismer-e jó éttermet, akkor az első pozitívum, amit mondanak, hogy “rendes nagy adagokat” adnak. Tényleg ettől jó?
Szóval mindenképp csökkentsd az adagot, de nem mindegy, hogy hogyan! Most négy olyan dolog jutott az eszembe, amit elmondok, hogy sikeresebben tudj fogyni, illetve tartani a súlyod:
1.) Egyszerűen csökkentsd az adagot!
A legtöbb ember sokat eszik, jóval többet, mint amennyit az életmódja, a szervezetének igénye indokolna. Hozzászoktunk a nagyobb adagokhoz, a teli tányérokhoz, a roskadásig tele polcok és hűtők látványához. Nyilván ebben az élelmiszergyártók, a vendéglátóhelyek, sőt a családi szokások is hibásak.
Ismerek erre egy egyszerű szabályt: egyél annyit, amennyi egyszerre elfér(ne) a kezedben. Egy maréknyi ételt. Egy szelet húst, ami nem nagyobb egy kártyalapnál, vagy a tenyerednél. Egy tányér salátát. Egy kis tálka levest. Egy “diónyi” minőségi sütit. Kevesebbet és tudatosabban kiválogatva, rendszeresen. Ez nem is annyira pénzkérdés, inkább döntés, hogy ugyanakkora összegből a drágábbat, jobbat, ám kevesebbet, vagy olcsóbbat, de többet veszed meg.
2.) Csökkentsd a szénhidrátok mennyiségét
Sokan azért mondják, hogy nem tudnak fogyni, mert szeretnek enni. Ez nem baj, sőt, teljesen természetes, emberi dolog, mert enni jó?! Azonban nem mindegy, hogy milyen minőségű ételeket eszel. A színes, változatos, vitaminokban, fehérjében, rostokban gazdag étrend segíthet abban, hogy normalizálódjon a súlyod.
Szénhidrát szinte minden élelmiszerben van, élettanilag fontos, de azokat kell kerülnöd, amelyeknek adott mennyiségre vetítve nagyon magas a szénhidráttartalma. Ezek fokozottabban hajlamosítják a szervezetet a többletenergia tárolására, magyarul hizlalnak. Ilyen a cukor, burgonya, rizs, fehér liszt, kenyér, tészta, tápióka, banán, méz, zab, csokoládé. Az alkohol is.
Az egészséges fogyás alapja a megtervezett étkezési terv. Egyetértek azzal az állásponttal is mindenből kell enni egy kicsit: minden étkezés 50 százalék gyümölcsöt és zöldséget, 25 százalék teljes kiőrlésű gabonát és 25 százalék fehérjét tartalmazzon. A teljes napi rostbevitelnek pedig legalább napi 25–30 grammnak kell lennie.
Ennek szigorú és merev betartása, a méricskélés, azonban ez szerintem lehetetlen és túlságosan is ételközpontúvá tenné a napodat. Azt mondom, ennek egy napon belül érdemes teljesülnie és nincsenek tiltott ételek. Ha egy falat csoki, vagy egy szem süti kell, akkor iktasd be, csak a mértékre ügyelj. – Én is imádom a fagyit azonban ez a TÉNY még számomra nem hizlal, mert tudom, kezelni, irányítani.
3.) Csökkentsd a transzzsírsavak bevitelét, ám minőségi zsiradékokra szükséged van!
Zsiradékra szükségünk van az egészséges emésztéshez, a teljes zsírmegvonás káros. A zsírszegény ételek önmagában nem mondanak semmit, mert a zsiradék minősége a lényeg. Távolítsd el a transzzsírokat az étrendből, és minimalizáld a telített zsírok bevitelét, amely szorosan kapcsolódik a szívkoszorúér-megbetegedések előfordulásához.
Transzzsír nagyon sok készételben, felvágottfélében van: sokszor iparilag adják hozzá olcsó állományjavításra. Mivel sajnos Magyarországon nem szabályozzák az élelmiszerbe kerülhető transzzsírsav mennyiségét, így odafigyelés nélkül a napi bevitel akár 5-6 gramm is lehet. Ez nagyon sok. A csomagoláson “hidrogénezett növényi olajok” néven látod.
Miben található meg? – Észrevétlenül veszed magadhoz többek között ilyen ételekkel: margarin, bevonó masszába mártott kekszek, egyes chipsek, olcsóbb csokik, csomagolt sütemények, fánkok, töltelékes nápolyik, mikrós pattogatott kukorica, leves porok, fagylaltok, fagyasztott rántott húsok, nuggetsek, mirelit sütnivaló rósejbni, látványpékségi (fornetti típusú) termékek és a gyorséttermek sok népszerű ételében is.
Ha magad főzöl, sütsz, akkor használj olíva olajat, vagy hidegen préselt minőségi egyéb olajokat és lehetőleg kerüld a bő olajban, fritőzben sütést. De a teljes elvonás sem jó. Egy tál saláta ízei is jobban kijönnek egy kiskanál olívaolajtól, sőt a benne lévő tápanyagok, vitaminok felszívódását is segíted ezzel.
4.) Végül mentális ráhangolódás is kell a sikeres fogyáshoz
A fogyás az az időszak, amikor mentálisan és lelkileg magadra kell hangolódnod. Semmiképpen sem veszteség, vagy büntetés, hanem egy tudatos és “kényeztető” választás legyen. Megadod magadnak az egészségesebb testet, mersz és tudsz is jobb lenni annál, ahogy most vagy. Dolgozz kicsit az Énképeden és fókuszálj az egészséges életedre, így tudatosan alakíthatod az anyagcserédet. Az anyagcsere fogalma ezen a szinten anyag-, energia- és információ – ÁRAMLÁS azaz Flow!
A fogyásod nem ételmegvonás, hanem egy valós átalakulás, minden szinten. Tehát nem mindegy mire gondolsz, és mit érzel egész nap, legfőképpen magaddal szemben. Figyeld meg az érzéseidet, de ne bírálj, ne légy szigorú és igazságtalan.
Örülj sikerednek, annak, hogy tudsz fogyni, később pedig annak, hogy tartod a súlyod. Teremts egészséges jövőképet, amibe nem csak egy karcsúbb alak tartozik, hanem agy energikusabb, lelkesebb éned lesz a főszereplő. Reggel és este szánj rá időt, hogy „beprogramozod” magad milyen életet is szeretnél élni 5 – 10 – 20 kg könnyebben. Ezzel tudod nyitottá tenni magadat arra, hogy meglásd, megtaláld a lehetőségeket, kapcsolatokat és élni is tudj vele.
Végső soron a fogyás egyfajta nyereség lesz az életedben. Ha ehhez kell egy kis segítség, akkor keress és megbeszéljük, hol akadtál el.
Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó
Te hogy látod mindezt?