Megmutatom mikor van reggeli ideális időpontja!

Ez minden diétázó számára sarkalatos kérdés, sőt még azok számára is dilemmát okozhat, akik egyébként nem fogyókúráznak.

Sokszor írtam már a blogon és a hírleveleimben a reggeli kapcsán, de talán arról csak igen kevés szó esett, hogy mikor is van a reggeli étkezés ideális időpontja. Éppen ezért mai írásomban ezt a hiányosságot szeretném pótolni, így most minden lényeges és fontos tudnivalót összegyűjtöttem a számodra, ami csak érdekes lehet az ideális reggeli kapcsán.
 

A nap legfontosabb étkezése

Bár ez nyilván azért nem teljesen igaz, de az tagadhatatlan, hogy a reggeli a napunk egyik legfontosabb étkezése. Persze ez egy több összetevős dolog, így érdemes lehet már eleve több irányból megvizsgálni ezt a kérdést. Először is tudnod kell, hogy a vacsora és a reggeli között optimális esetben eltelik akár 8-10 óra is, éppen ezért fontos, hogy reggel időben pótoljuk az éjszaka folyamán elvesztett energiát.

Mindez azért is fontos, mert bizony éjjel is égetünk kalóriát, sőt egy-egy alvás alkalmával csak nem 700 kalóriát pusztítunk el. Hiszen a szervezet folyamatosan, így természetesen az éjszaka folyamán is ugyanúgy dolgozik, vagyis ebből egyértelműen az következik, hogy az éjszaka folyamán felhasznált energiát igenis pótolni kell.
 

Mikor van az ideális időpont a reggeli étkezésre?

Ez nyilván egyénenként is eltérhet, de alapesetben azt lehet mondani, hogy az ideális időpont reggel 7-8 óra közé tehető. Itt fontos megemlíteni, hogy célszerű lehet mindennap ugyanabban az időpontban elfogyasztani a reggelit, s ez ugyanígy igaz a többi étkezésünkre is, így ugyanis egyfelől tervezhetővé válik napunk, másfelől pedig a diétánk is sokkal tarthatóbb lesz.
 

Mi legyen a reggeli?

Hiába volt már erről kis milliószor szó, mégis tucatjával kapok a leveleket tőletek, amiben azt kérdezitek, hogy mit is egyetek reggel. A reggeli kapcsán mindenképpen azt mondanám, hogy valamilyen tápláló, de alacsony glikémiás indexű, lehetőleg fehérjében gazdag ételt vegyél magadhoz, így ugyanis nőhet a koncentráló képességed, arról pedig nem is beszélve, hogy így hosszú órákra eltelítődsz majd.

Ezzel a módszerrel tutira nem jön rád a farkaséhség két étkezés között, vagyis kisebb eséllyel nyúlsz valami nasihoz.

A megfelelő reggeli elfogyasztása elősegítheti azt is, hogy kontrollálni tudd a napod további étkezéseit, így nagy eséllyel nem fogsz hatalmas mennyiségű adagokat magadhoz venni, amennyiben tápláló és vitaminokban gazdag volt a reggeli fogás.
 

Ilyen az ideális reggeli!

Nos, az ideális reggeli olyan, ami tartalmazza a szervezeted számára szükséges összes tápanyagot, vagyis a megfelelő mennyiségű fehérjét, zsírt, illetve szénhidrátot is. Emellett pedig vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban is gazdag, így érdemes lehet valamilyen gabonafélét választani.

Lehet ez azonban teljes kiőrlésű pékáru is vagy állati eredetű fehérje, ami származhat természetesen tejből, tejtermékből, tojásból, de akár húsból vagy halból is. Célszerű lehet reggel idényzöldségeket is fogyasztani, főleg olyat, aminek magas a C-vitamin tartalma. Ezért lehet jó alternatíva reggel egy zöld turmix, amiről előzőleg már írtam neked.

Érdemes lehet reggel kerülni a zsíros ételeket, illetve a feldolgozott hústermékeket, úgy mint a felvágottak, sőt a magas cukortartalmú ételek is tiltólistásak. Ezeknek a fogyasztása ugyanis magas energiabevitelt eredményezhet, így ahelyett, hogy energikusnak éreznéd magad csak még inkább fáradttá és lomhává válsz majd
 

Mennyit együnk reggel?

Ez is örök kérdés, de célszerű lehet az egész napi energiabevitelünket alapul venni és az alapján meghatározni a reggeli mennyiségét, ami optimális esetben az egész napi tápanyagbevitelünk kb. 20-25 százaléka
 

Te mit reggeliztél?

Üdvözlettel, Katona Zoltán
személyi edző és táplálkozási szakértő

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (72 szavazat, átlag: 4,65 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
6 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments