Itt van néhány szuper edzéstipp időhiányban szenvedőknek

Az utóbbi időben rendszeresen olvassuk a Facebook oldalunkon érkező kommenteket és folyamatosan azt tapaszaljuk, hogy a legtöbben az időhiányra hivatkozva döntenek úgy, hogy nem fognak edzeni.

 
Sőt, heves viták alakulnak ki egy-egy poszt alatt, legutóbb például megosztottunk egy fotót az 50 éves Jennifer Lopezről, aki korát meghazudtolóan bombaformában van. Erre kaptunk hideget és meleget egyaránt, sokan ugyanis azzal jöttek, hogy JLo-nak mennyire könnyű, hiszen csodát tesznek vele a plasztikai sebészek, van pénze babysittere és a többi.
 
Nos, ha ezeket így kontextusba helyezzük, akkor mind igazak is talán, bár fogalmunk nincs róla, hogy JLo valóban plasztikáztat-e vagy van-e babysittere, de annyi elvitathatatlan, hogy valóban szuperül néz ki. Voltak, akik persze értették a poszt lényegét és kiálltak amellett, hogy valóban csodás teljesítmény nyújt a díva, hiszen nem kis fizikai erőfeszítés lenyomni a színpadon, azokat a fellépéseket, amiket ő produkál, lehet itt gondolni például a legutóbbi Super Bowl-os fellépésére.
 
A legtöbben persze az idő hiányát hozták fel oknak, miszerint, aki főz, most, takarít és gyereket nevel, annak nincs ideje tornázni és odafigyelni magára. Sajnálom, hogy ezt ilyen durván ki kell mondanom, de ez egy hatalmas bullshit.

Klasszikusan: mindenkinek arra van ideje, amire szán. Nyilván sokkalta nehezebb vagy legalábbis egészen más szervezést igényel, ha valaki a háztartás vezetése és a gyereknevelés mellett edzeni is szeretne, de azért tegyük a szívünkre a kezünket és lássuk be, hogy nem is a lehetetlen kategória, mert rengetegen, nagyon sokan szuperül abszolválják ezt a dolgot, anélkül, hogy állandó hisztikbe kezdenének a közösségi felületeken.
 
Mert, ha tetszik, ha nem ennek egy része hiszti, mert mindig egyszerűbb azt mondani, hogy a Szomszéd Julinak persze könnyű, mert van segítsége, mert a nagymama vigyáz a gyerekre és a többi. Tudom, hogy ez most elég durván hangzik, de rá kellett jönnöm, hogy ha nem mondom meg nektek a véleményem kerek perec, akkor sokan még mindig a fotelben ülve siránkoztok, így pedig ha csak egy-két emberhez is jut el az üzentetem, már siker koronázza a levelem.

A fentieken felbuzdulva hozam nektek most négy szuper tippet, amik az időhiányban szenvedők számára is remek alternatívát nyújtanak a napi mozgás kipipálására. Felkészültél? Akkor mutatom!
 

Hulahopp karika tévézés közben

Ha délelőtt vagy délután van néhány szabad perced arra, hogy nézd a kedvenc sorozatot – már pedig azért ennyi ideje általában mindenkinek van – akkor bátran kapj elő egy hulahopp karikát és a sorozat ideje alatt máris formálhatod az alakod. Bár sokan kétségbe vonják a hatékonyságát, de az igazság az, hogy a törzs izmaid egyértelműen erősíti, ráadásul fejleszti a stabilitásod is.
 

Válaszd a lépcsőt a lift helyett!

Ez nagyon klasszik, de rettentő hatásos. Ha első körben nem is tudod mind az összes emeletet megmászni, akkor kezd kicsiben. Ha mondjuk a tizediken laksz, akkor először menj fel két emeletet, aztán négyet és így tovább. Meglátod a végére simán menni fog a tíz emelet is.
 

Olvasás és súlyzózás egyben

Ha nincs otthon kézi súlyod, akkor érdemes lehet beszerezned egyet, ugyanis olvasás közben simán csinálhatsz egy kis karedzést is. Gondolj csak bele: ez a tipikus kellemes a hasznossal esete, hiszen miközben fejleszted az elméd és kulturálisan is kielégülsz, addig az izmaid is dolgoznak. Hát nem izgalmas?
 

Jöhet a gumiszalag meg a mosás

Ha beteszel egy mosást az alapesetben is egy jó óra. Ez idő alatt általában teszel veszel a lakásban vagy leülsz egy kicsit a tévé el. De miért ne tölthetnéd ezt az időt aktívan? Kapj elő egy gumiszalagot és máris jöhet a lábak és a popsi erősítése. Ebből a gyakorlatból első körben 4×15-öt végezzünk el mindkét lábbal, ám ha már elég bátor és ügyes vagy, akkor a mosás teljes idejét is kitöltheted az edzéssel. Arra mindenképpen figyelj, hogy a térded mindig derékszögben legyen, a karod pedig oldalsó középtartásban, így ugyanis egyszerre fog dolgozni a comb, a far és a vállizom.

Neked milyen praktikák vannak a tarsolyodban? Írd meg nekünk kommentben!


Üdvözlettel,Katona Zoltán
személyi edző és táplálkozási szakértő

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (40 szavazat, átlag: 4,53 az 5-ből)
Loading...

Subscribe
Visszajelzés
guest
2 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.