Íme, 7 konyhai tipp, melyek segítségével fogyhatsz!

Úgy döntöttél, hogy végre sikerre viszed a diétád? Életmódot váltottál, odafigyelsz a táplálkozásodra és még mozogni is eljársz, mégis úgy érzed, valami hibádzik?

Ha karcsú alakot szeretnél, akkor bizony amellett, hogy életmódot váltasz, érdemes lehet a gondolkodásmódot is teljesen megváltoztatni. Bár klisé, de a fogyás igenis fejben dől el és az egész alapja némi pszichológia. Éppen ezért, mai cikkemben 7 olyan szabályt hoztam el neked, amit érdemes lehet a konyhában betartanod, így pedig garantáltan sikeres lesz a fogyásod. Felkeltettem az érdeklődésed?

1.) Készíts egy tál salátát!

Ha vacsora előtt eszel egy pici salátát, akkor feltöltődsz rostokkal, így szinte biztos, hogy kevesebbet eszel majd a főételből. Viszont tudjuk, hogy minden alkalommal a salátát elkészíteni némileg macerás lehet, így előfordulhat, hogy kihagyod. Éppen ezért remek megoldás lehet, ha már a hét elején elkészítesz egy nagyobb adagot, ami aztán egész héten kitart majd. Csak locsold meg balzsamecettel és olívaolajjal, tedd a hűtőbe és már fogyaszthatod is. Ugye milyen szuper ötlet?

2.) Chips helyett gyümölcs

Bár a gyümölcs fogyasztásra érdemes odafigyelni, erről már többször beszéltünk is, hiszen a gyümölcscukrok is ugyanolyan cukroknak minősülnek, mégis, ha egy kis nasira vágysz érdemesebb egészségesebb verziót választanod.

Apríts fel kivit, ananászt vagy almát és tedd be a hűtőbe légmentesen zárható dobozokba. Lehetőleg szemmagasságban helyezd el, így ha kinyitod, a hűtőt azonnal ez jön majd veled szemben, így pedig könnyedén tudod mellőzni majd a chipseket illetve a csokikat.

3.) Csomagolj előre!

Igen, erről is beszéltünk már többször, de fontos, hogy észben tartsd! Dobozold be előre az ételeidet, akár 3-4 napra előre is elkészítheted például az ebédet, így a hűtőből kivéve csak fel kell azt melegítened. Egyfelől ezzel rengeteg időt spórolsz meg, másfelől biztos, hogy körültekintőbb leszel, már, ami az adagokat illeti.

Ugyanígy érdemes eljárnod a tízórai és az uzsonna kapcsán is, hiszen így biztosan nem marad ki egyetlen étkezés sem, ráadásul az is biztos, hogy nasi helyett az egészséges falatoké lesz majd a főszerep.

4.) Méricskélj!

Tudom, ez elsőre nagyon macerásnak tűnhet, azonban az ételfogyasztásod csakis akkor tudod megfelelően koordinálni, ha tudod, hogy miből mekkora adagot fogyasztasz. Vagyis fontos, hogy mindig legyen viszonyítási alapod.

Sokan úgy vélik az adagok felosztása felesleges időpazarlás, azonban ez egyáltalán nem igaz. SŐT! Persze előbb utóbb a dolog rutinszerűvé válik, de az életmódváltásod elején fontos, hogy pontosan odafigyelj az adagokra, ehhez pedig kéznél kell legyen mindig egy mérőkanál vagy csésze, de akár egy konyhai mérleget is beszerezhetsz, csak hogy megkönnyítsd a saját dolgodat.

5.) Kisebb tányér kisebb adag

Jó, rendben ez nyilván evidens, de hidd el, hogyha valóban megléped ezt az egyszerűnek tűnő lépést, hogy kisebb tányért választasz, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy kisebb adagokat is fogyasztasz majd. Ezzel párhuzamosan pedig nyilván kevesebb kalóriát is viszel majd be a szervezetedbe.

6.) Kukába az egészségtelennel!

Persze, tudom fontos, hogy legyen otthon üdítő, ha vendégek jönnének vagy dugi csoki, ha boldogsághormonra vágysz. Ez azonban hidd el, hogy nem jó stratégia. Ha van otthon kóla, süti vagy csoki, grátiszba szem előtt, akkor egyértelmű, hogy sóvárogni fogsz utána.

Ne tarts otthon ilyen ételeket, pláne ne az életmódváltásod kezdetén, mert a törekvéseid könnyen kudarcba fulladhatnak és valljuk be, kár lenne ilyen apróságon elhasalni.

7.) Fagyassz le zöldséget illetve gyümölcsöt!

Vásárolj nagyobb mennyiségben zöldséget illetve gyümölcsöt, majd pedig mosás és szeletelés után tedd be őket a fagyóba. Ezzel a trükkel nem csak pénzt spórolhatsz meg, hanem a hozzávalók is egyből kéznél lesznek, ha turmixot, tésztát vagy éppen levest készítenél.

Hasznosnak tartottad a tippeket? Akkor tarts velem továbbra is, hiszen folyamatosan frissülő tartalommal igyekezlek segíteni téged az utadon!

Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Kérlek Gyere és csatlakozz a ZSH Közösségéhez és kövess minket. Légy naprakész az Egészséges Testi – Lelki – Mentális megoldásokkal az ideális tested, a karcsúbb életed jegyében.

ZSH Közösség Követése és Like a facebook-on itt!

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (152 szavazat, átlag: 4,64 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
3 Hozzászólások
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments