Mennyit lehet reálisan fogyni?

Mennyit lehet reálisan fogyni?

A fogyás egyik legfontosabb része, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozz és mozogj mellette annyit, hogy több energiát használj fel annál, mint amennyit magadhoz veszel. Az, hogy mennyi súlycsökkenést várhatsz el a testmozgástól, sok tényezőtől függ, nem lehet egységes és azonnali választ adni. Ebben a cikkben azt is elmondom, hogy miért.

Kiinduló testsúly jelentősége

A nagyobb súlyú emberek, ha elkezdenek és tudnak is mozogni általában kezdetben több kilót fogynak, mint azok, akik kevesebbet nyomnak. Ennek ellenére a leadott testtömeg százaléka hasonló, mint azoknál, akik könnyebbek. Tehát, számszerűen többet fogyhat egy 120 kilós ember egy 60 kilós embernél, hiszen ugyanakkora mozgáshoz több erőre, energiára, kalóriára van szüksége, de ez a többlet arányos a súlyával.

Az életkorral eltérhet a fogyás üteme

Az idősebb emberek teste általában több zsírtömeget és kevesebb izomtömeget tartalmaz. Tehát egy 70 kilós 30 éves és egy 70 kilós 50 éves ember testtömeg- összetétele meglehetősen más, holott a mérleg ugyanannyit mutat.
A magasabb testzsír arány csökkenti azt, hogy a test mennyi kalóriát éget nyugalmi állapotban. Az alacsonyabb izomtömeg sajnos megnehezítheti a fogyást, mivel az izmok működéséhez kell a többletenergia.

Máshogy fogynak a nők és a férfiak

A nőknél általában alkatilag eltérő a zsír / izom arány, mint a férfiaknál, Ennek eredményeként a férfiak általában gyorsabban fogynak, mint a nők, még akkor is, ha hasonló kalóriaértékű és mennyiségű ételt fogyasztanak. Ezért van az, hogy ha egy nő fogyni szeretne, testsúlyarányosan még kevesebbet kell ennie, mint egy ugyanolyan súlyú férfinak. Egy férfi nagyobb izomtömegű általában, így nyugalmi állapotban is több energiát éget el, mint egy nő.

Aki fogyni akar, annak ki kell aludnia magát

Tanulmányok kimutatták, hogy az alváshiány lassíthatja a fogyás sebességét, megemelheti a stresszhormonok szintjét, ami növelheti az egészségtelen ételek (cukros, zsíros, lisztes) iránti vágyat. Van, aki azt mondja, hogy azért kell többet aludni, mert amíg alszol, addig sem vagy éhes – ebben van valami igazság, ugyanis a nyugodt, kipihent ember jobban ura a saját testének, étvágyának.

A testsúly részben alkati dolog is

A fogyásnak több genetikai összetevője van, például egyes öröklött pajzsmirigy betegségek, hormonális panaszok, amely bizonyos típusú elhízások esetében sajnos egész családokat érinthetnek. Ennek azonban sokkal kisebb a valódi aránya azokhoz képest, akiknél az elhízás inkább a rosszul rögzült családi mintákon, szokásokon alapszik.

Aki az egészségtelen ételeket, a hatalmas adagokat szokta meg, vagy épp a feszülőség levezetését evésben látta otthon, annak nehezebb dolga van.
Sokszor ennek kapcsán mondják azt, hogy ez “családi dolog, nálunk mindenki kövér” – valóban az, csak szokás szinten, nem biológiai szinten.

Milyen gyorsan lehet fogyni egészségesen?

Mint a fentiekből kiderül, ez is mindig az adott személytől függ. A neme, kora, edzettségi állapota, súlya… és még sok minden szerepet kap. Bár a legtöbb ember gyorsan szeretne fogyni, a szakértők gyakran javasolják a heti 0,5-1 kiló vagyis a testsúly körülbelül 1%-ának leadása tartható egészségesen. Konkrétan: egy 70 kilós ember heti maximum 70 dekát fogyjon. Ne akarjon senki ennél többet, különösen, ha nagyobb, tehát 10 kilónál több túlsúly leadása a cél.

A túl gyors fogyás negatív egészségügyi következményekkel járhat. Például izomvesztést eredményezhet, és növelheti az epekő, a kiszáradás, veseproblémák, fáradtság, alultápláltság, fejfájás, ingerlékenység, székrekedés, hajhullás és rendszertelen női ciklus kockázatát. De tudom, hogy ezzel nem mondok sokat, nem ez a fő visszatartó erő.

Hanem a jojó effektus. Erről biztos hallottál már

Azok az emberek, akik túl gyorsan fogynak le, hajlamosabbak hamar visszahízni mindazt, amit leadtak, sőt annál is többet! Ha lassabb, ám egyenletes ütemben fogysz, a szervezeted is alkalmazkodik, nem kapcsol” vész üzemmódba”, nem kezd el tartalékolni. A másik ok pedig az, ha lassabb ütemben fogysz, akkor ez óhatatlanul is életmódváltást eredményez.

Egy embernek legalább 6 hét kell ahhoz, hogy úgymond megszokjon valamit, kialakuljon egy szokás.

Ez pszichológiai tény. Vagy akár kicsivel több is, mint 6 hét. Ha nem lesed türelmetlenül a mérleget akkor is fogsz fogyni, ha betartod amit vállaltál magadnak. Sőt, a mérésről még valami eszembe jutott:

Fontos szem előtt tartani, hogy a súlycsökkenés nem lineáris folyamat

Gyakran előfordul, hogy az első 2-3 hétben, kezdéskor gyorsabban fogysz. Aztán mintha “megállna”. Ekkor sokan kétségbeesnek. Csalódottak, dühösek lesznek és talán mérgében az ember még felrúgja a szabályokat is.

Erről nekem csak Erika jutott az eszembe, aki elfelejtett elemet venni a digitális mérlegébe, mert a sarki boltban nem lehetett kapni, messzebb meg nem ment el. Azt mondta, “Engem nem érdekel, csinálom, tartom, próbálok futni is, aztán majd csak lesz valahogy.” Ez januárban volt. Nemrég írta, hogy azóta 8,5 kiló ment le róla szinte észrevétlenül, pedig ezen időszak alatt sokat volt otthon a karantén miatt a családdal. A kutyája is nagyon jól van, együtt futnak este.

Összefoglalás:

Számos tényező befolyásolja, hogy mennyit tudsz fogyni reálisan testmozgással. A legfontosabb, hogy a mozgás mellett az étrendedre is figyelni kell. A legtöbb
szakértő azt javasolja, hogy kb. 90 kiló alatt hetente a testtömeg körülbelül 1% -a tekinthető még egészségesnek. Extra túlsúly esetén se legyen több mint heti 1 kg súlycsökkenés.

Inkább lassabb ütemben, életmódváltással de tartósan, mint “kúraszerűen” fogyj. Szóval azt hiszem a címbéli kérdésre a válasz, hogy mennyit lehet? – annyit, amennyit akarsz, ha tartod magad az időhöz és a mozgás mellett a megfelelő étrendre is hangsúlyt fektetsz.

Üdvözlettel, Katona Zoltán
Életmód Tanácsadó

Te milyen módon fogysz?

Értékeld te is a bejegyzést

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (37 szavazat, átlag: 4,68 az 5-ből)
Loading...
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
View all comments